Percnyik Pál “Vándorok vagyunk” címu versébol idéznék:

“Két évszám között,

rövid kis vonás,

földi életünk

csupán villanás?…

Idot nyújtani

soha nem lehet,

rövid az idonk,

itt a föld felett.

…Úgy bánjunk vele,

hogy az életünk

lehessen tele…”

Rendszerint különbözo évkorszakokat megért közösségek örömnek veszik, ha mint kortársak ismét együtt lehetnek. Felejthetetlen és vissza nem téro alkalmak ezek. Emberi életünk homokórához hasonlít, napjaink a benne található homokszemcsékhez, melyeknek csak egyetlen útirányuk van: lefele hullani, soha nem térni vissza, de betölteni a küldetést, amelyre elo voltak híva. A homokóra arra tanít, hogy az elvesztegetett ido, alkalom, lehetoség soha nem tér vissza. Földi életünket azért is kaptuk, hogy ismerjük fel milyen értékes ajándék az ido. Bölcsen éljünk, felhasználva az idot és közben értsük meg mi az Úr akarata, mert semmi sem történik tudta és akarata nélkül.

A legtöbb szó, mely elhagyja ajkainkat a mai korban: nincs idom, nem éri meg, nincs jövom,… .A mai kor embere kényszernek véli életét, melyet egy emberi beavatkozás nélküli nagy hatalmas kéz ellenünk játszva ki irányít. Kedves olvasó, vajon így érzel te is? Bizonyára van hasonló érzésed, s ez azért van, mert mind kevesebb idot szentelünk, hogy megérezzük Isten jelenlétét, akaratát életünkben, s mert elfelejtjük ígéreteit, melyekkel életutunkon számtalanszor megerosít. Mert keserunek és meg nem érdemelt tehernek érzed sokszor az életet, keresni kell az öröm alkalmait, a gondviselo Atya megerosödést hordozó pillanatait.

Az évek múlása arra késztet emlékezzünk. Minél idosebbek vagyunk, annál több mindenre tudunk emlékezni. Kortársakként pedig egymás mellett állva a közös emlékeinkre is tekinthetünk. Hogy közös emlékeink is vannak, ugyancsak Istennek köszönhetjük. Talán ezt érezték meg évtizedeken keresztül azok, akik kortárstalálkozót szerveztek Magyarón. A közösségért és önmagukért, a múltért, jelenért és a jövendoért. 2012-ben szeptember elején a 40 éves kortárstalálkozót szervezték meg, úrvacsoraosztással egybekötve, majd közös vacsorán vettek részt. Nem sokkal késobb azok, akik 1952-ben születtek, a 60 évesek találkoztak. Az idén, az elmúlt vasárnap, szeptember 22-én szintén a 60 évesek találkoztak, azok, akik 1953-ban születtek. Ez alkalommal megajándékozták egyházközségünket 500,00 lej hála adománnyal. 17-en vehetik át az emléklapokat, amelyet az egyházközség nevében a lelkipásztor adja át. Az ige szavai után: “És íme, egy égi hang ezt mondja: Ez az én szerelmes fiam, akiben gyönyörködöm.” /Máté 3,17/ Fodor Ferenc versének sorait hallgattuk:

Bízzál benne!

Nincs egy hajszál, se egy madár

melyet Isten elfeledne.

Fuszálról is gondot visel,

szép ruhával díszíti fel.

Még több gondja van tereád,

hiszen érted adta Fiát.

Szeretettel elhalmozott,

pedig Neki te tartozol.

Sok ígéret teljesedett,

igazolja, hogy O szeret.

Ifjúkortól vénségedig

megláthatod jó tetteit.

Mindig hálás legyen szíved,

mert O jót ad mindenkinek.

Bízzál benne! O téged is

- Ha hu maradsz – a mennybe visz.

Mindazok, akik 60 évesek és olvassák e sorokat érezzék át az ige és a vers soraiban rejlo üzenet fontosságát. Isten éltesse oket és legyen rajtuk kegyelme.

Békesség Istentol!

************************************************************************************************************************