Emlékezni- azt jelenti leásni a gyökerekig, elmenni a forrásig, megkeresni az elvetett magot és megérteni a tett okát.

Amíg ezt tesszük, nemcsak tanulunk, hanem jelent formálunk és jövot ápolunk. Ha nem volna mire emlékezni , nagyon szegények lennénk. Az emlékezés: cselekedet, bár a legtöbbször csupán megállásról, visszapillantásról van szó, de valójában sokkal többrol van szó, mert megmozgat testben lélekben, érzésekben, értelemben. Rádöbbent arra hol állok, milyen a turoképességem, mekkora a reménységem, hitem, odaállásom, alázatom, makacsságom. Mekkoráknak látom, érzem az akadályokat, meg merném járni a völgyeket, fel tudnám-e venni a harcokat, le tudnám-e gyozni akaratomat, elképzelésemet, vágyamat. Élete választom-e vagy szembe tudnék nézni a halállal is ha kell. Gerinces vagyok-e, vagy gerinctelen. És még sok minden kiderül rólam az emlékezések idején.

Jézus is tanít: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre..." Az Úrvacsorázás is emlékezés, s mennyi minden kiderül ezen az alkalmon is. Ha figyelek nemcsak az emlékezés tárgyára, hanem önmagamra is,  mindent megtudok magamról, életemrol, helyzetemrol, hitemrol, stb.

Ma, október 6-án a magyarói református templomban emlékeztünk. Eloször az igét szerzo Krisztus Jézusra, majd Péter apostolra, általa az  aradi 13 vértanúra és arra az élo reménységre, mely elengedhetetlen ahhoz az élethez, amelyet itt e földön, a történelemben élünk meg.

Ma is kimozdultunk, "ott voltunk" a harctereken, emberek és katonák közt, a börtönben, a kivégzésre készülo hadnagyok között, az ítélkezok mellett, talán a golyók suhogását is "hallottuk". A mai napon tanultunk: kiállást, fölállást, cselekvést végezni az utókorért, következo nemzedékért, tanultunk szolgálatot, nemes érzéseket, szeretetet, megbocsátást, felkarolást és egymás terhének hordozását, tanultunk különbséget tenni fontos és kevésbé fontos között, elsodleges és másodlagos dolgok között, áldozni és áldozatot hozni, de nem érezni magunkat áldozatnak, meglátni a tett fontosságát.

Milyen fontos leckét hordoz tehát az emlékezés.

Hála legyen Istennek mindezekért a lehetoségekért, és azokért a megtapasztalásokért is, melyeket 5 ifjúi szív élt át ma Magyarón, amíg felolvastak. Hála legyen azokért az érzésekért is, melyeket a gyülekezet élhetett át, míg hallgatta az ifjak felolvasását az 1849 októberi eseményekrol és hála legyen azért is, hogy az aradi 13 vértanú hozzánk, mai harcosokhoz is intéztek megfontolandó szavakat:

"szívetek legyen a Krisztusé és életetek a magyar nemzeté."

A 13 ARADI VÉRTANÚ EMLÉKÉRE

1849. október 6.

Jaj de búsan süt az
oszi nap sugára
Az aradi vártömlöcnek ablakára
Szánja azt a tizenhárom magyar vitéz
Ki a tömlöc fenekén a halálra kész
Elítélték sorba mind a tizenhármat
Szottek-fontak a nyakukra ezer vádat
Elnevezték felségsérto  pártütoknek
Mert a magyar szabadságért harcba keltek
Nyílik már a börtönajtó vasa, zára
Jertek, jertek hos magyarok a halálba
Búcsúzzatok el egymástól mindörökre
Úgy menjetek, úgy szálljatok jobb életre
Ki is jöttek vérzo szívvel valahányan
Elbúcsúztak egy-két szóval, katonásan
Gyerünk pajtás az Istenhez fel az égbe
Hadd fordítsa szemeit a magyar népre
Ó mily boldog kit elsonek nevezének
Kit a halál legelsonek ölelé meg
Jaj de veszett kit végsonek hagytak hátra
Hogy bajtársi szenvedésit végig lássa
Sürög-forog már a hóhér a kötéllel
Számolni egy hos magyarnak életével
Isten veled szabadságom, akasztófa
Rajtad halok meg hazámért nem hiába
Aradi vár, aradi vár halál völgye
Híres magyar hosöknek a temetoje
Viruljanak környékeden sírvirágok
Felejthetetlen legyen az  o halálok
(népköltés)