OSZ van. 2014. OKTÓBER 31 REFORMÁCIÓ  -ÖSZTÖNDÍJÁTADÁS

NOVEMBER 7-8-9 . DUNASZENTBENEDEKI PRESBITÉRIUM MAGYARÓN

KÖSZÖNTÉS - SZILÁGYINÉ KOCSIS RÓZA 100 ÉVES .

“Mert a mi igehirdetésünk nem tévelygésbol ered..."

1 Thessz. 2,3a

"Péter! Ma is szeretsz-e engem?

Tanú vagy még, csodákra látó?

Vagy behálóz a régi háló?

Kérdezgetlek... a sebeimmel..." Füle Lajos: Ma is?

"Várakozni csak a HUSÉG tud. Megérteni csak a TÜRELEM.

Hinni csak az ALÁZAT. Szeretni csak az ÖNFELÁLDOZÁS.

És célba érni csak az ENGEDELMESSÉG." Tamás Jeno

Reformáció.  Nem csupán egy emlékünnep, egy történelmi tény, mely évszázadokkal korábban megújította az egyházat, és mozgásba lendítette a világot, hanem egy folyamatosan történo valóság, szolgálat az egyházban és a világban."A református ember alázattal és hálásan vallja, hogy deformálódott életét, a nagy "reformer", Jézus Krisztus elkezdte visszaalakítani Isten eredeti tervének és szándékának megfeleloen. ... Ajándék, hogy beleszülettem a református egyházba, kegyelem, hogy megkeresett és megtalált Megváltó Uram, feladatom, hogy megmaradjak Krisztusban és népe körében, szolgálva Ot odaszentelt szívvel." /Kéve/18.szám/

Minden esztendo október 31-e kiemelkedo alkalom a Magyarói református gyülekezetnek, egyrészt, mert reformátusságunk alapjára emlékezhetünk, Isten nagy tetteire a reformátorok által és másrészt, mert a Magyaróról elszármazott Veres testvérek ösztöndíját kaphatják meg azok a diákok, egyetemisták, akik erre pályázatot és kérelmet nyújtanak be. .../részletesebb beszámoló a HÍREK és ESEMÉNYEK címszó alatt/

Különleges eseményre készült november elso hétvégén a Magyaró-i gyülekezet Presbitériuma és a magyarországi Dunaszentbenedek-i gyülekezet Presbitériuma, egy "testvérkapcsolat" létrehozására és ennek ápolására. Ezért adtunk hálát. Az, ami gondolati síkon már a nyár folyamán megfogalmazódott, íme, most az osz folyamán megvalósult. Célja van e kapcsolat kialakulásának, mert létezik már egy kulturális kapcsolat a két község között polgári oldalon, és ezt szeretnénk megkoronázni azzal, hogy gyülekezeti téren is kapcsolatot tartson fenn e két település.  De azért is fontos ez a kapcsolat, mert közös örömeink és nehézségeink vannak gyülekezeteinken belül, és egymástól mindig tanulhatunk, egymásra talán számíthatunk nehezebb idoszakokban, úgy lelki, mint fizikai segítségnyújtást is beleértve. Valójában kevés volt ez az ido arra, hogy mindent részleteiben megbeszéljünk, kidolgozzunk, vagy épp közös ügyek felkarolását indítsuk be, de  mivel most itt Magyarón egy folyamat kezdodött el, akkor ez azt is jelenti, hogy részleteiben is tudunk gondolkodni majd egyházközségeinkre tekintve.  A  vécsi várkastély és templom látogatása, mint kulturális, és vallási örökségünk egyik pillére, annak átmentésének feladata az utókorra, és a presbiteri mívolt mint szolgálati terület egy ember életében, ez került megvilágításba ezen a hétvégén, mert valójában a presbiteri állapot nem egy egyszeru státusz, hanem egy sokrétu  szolgálati terület, amelyben ott van az egyház, a presbiter családja, gyermekei és a faluközösség a szolgálat mellett.

Csendes hétvégét szerveztünk ennek jegyében, melynek mottója Füle Lajos versének pár sóra:

Mind gyakrabban kérdezem: mit üzen az életem másnak? Minek voltam itt?
Mire tékozoltam el életem elfolyt éveit?
Mit bízott rám Mesterem?
Bunbánattal kell kérdeznem: mit üzen az életem?
Hirdette, mit Toled vett, hogy az Isten szeretet?
Üzente, hogy az a Vér megtisztít a Krisztusért minden embert, aki itt Hozzá viszi buneit?
Mutatta a Golgotát? Hirdette, hogy van tovább, hogy van út a menny felé?
S ezen az úton ott van-e az én életem? ... Vajon mit üzen az életem?

..... Cikkünk további része olvasható és a képek megtekinthetok az OSZI ESEMÉNYEK címszó alatt/

*******************************************************************************************************************************************

Kifejezett megtiszteltetés az, amikor olyan idos korú Krisztus tanítványt  lehet köszönteni, aki 100 esztendot betöltve is még életkedvet hordoz, még információ éhsége van, még megismeri környezetét, szeretteit, még huen olvassa régi, kopott bibliájából az Isten Igéjét. Bár nem jó a hallása, minden igyekezettel arra törekszik, hogy a mindennapi élet történéseit megismerje, hogy kifejezze óhaját, szükségét és háláját azok felé, akik most már félto, óvó szeretettel, odaadással viselik gondját. Valóban nem könnyu a 100 évet magunkon cipelni, mert súlya van, sokunk számára már az 50, 60 év is nehéz. Hit, reménység és Istenben való bizalom kell, hogy 100 évesen is bátran nézzen elore, hordozza a keresztet, melyet mennyei Atyja, aki mindannyiunk Gondviseloje számára kijelölt.   ....

/A cikket tovább olvashatják a Hírek és Események címszó alatt/