***********************************************************************************************************************

“ÉN VAGYOK A SZŐLŐTŐ,

TI  VAGYTOK A SZŐLŐVESSZŐK...

HA ÉNBENNEM MARADTOK  SOK GYÜMÖLCSÖT TEREMTEK!”     János 15

MAGYARÓI PRESBITÉRIUM DUNASZENTBENEDEKEN 2015

2015 október 2-án hajnalban mozgást lehetett észlelni a magyarói parókia előtt. Presbitériumunk képviseleti szinten indult Dunaszentbenedekre, oda, ahová már jól ismert, mondhatjuk kitaposott út vezet. Nem ismeretlen vidékre indulunk. Egy már több éve működű kapcsolat áll fenn polgári oldalon a két település, Magyaró és Dunaszentbenedek között.

Ezt hívatott megerősíteni egyházi oldalon az az elhatározás, melyet lelkész kolléganőnkkel tárgyaltunk egyik ittlétük alkalmával. Presbiteri megbeszélések következtek e téren és így határoztatott el az a fajta kapcsolattartás, mely a két gyülekezet presbitériuma között köttetett tavaly november 9-én itt a Magyarói református gyülekezet templomában, amikor a Dunaszentbenedeki presbitérium küldöttsége érkezett hozzánk. Ezek a találkozások továbbképzések formájában történnek, ami azt jelenti, hogy olyan előadásokat és egyéni csoportmunkát végzünk a szombati napon, ami a presbiteri tiszt komolyabb megismerését, ebben a tisztségben való elmélyedést, az adódó problémák megbeszélése, feladataink kudarcba fulladásának okait, lelki megerősödést és ehhez hasonló kérdésekkel foglalkozunk.

.....  Cíkkünk tovább olvasható a GYÜLEKEZET címszó alatt / Presbitérium és Szolgálat alcíme alatt

Szeptember 12-én, ünneplőbe öltözött Magyaró népe. Találkozóra készült. 50 évesek találkoztak, gyűltek össze Isten kegyelméből hálát adni az 50 évért, az eddig elkészített és megkapott ajándékokért, a családért, vagy épp a megkűzdőtt élet nehézségeiben megtapasztalt Isten segítségéért, azaz örömért, bánatért egyaránt, hisz az úgy van, hogy akik Istent szeretik azoknak minden javukra van. Szokáshoz híven, a Nimród ház udvarán találkoztak, ahonnan kimentek a temetőkertbe, hogy a már elköltözöttek sírhelyét megkoszorúzzák, emlékeikbe foglalják az együtt töltött idők szép vagy nehéz emlékeit.
Nem sokkal később, gyülekezni kezdtek a parókia udvarán,

hisz úgy, mint egykor konfirmációjuk idején, ünnepélyes bevonulással tették emlékezetessé ezt a napot. Kettős ünnep ez az esemény,  az első Úrvacsoravételre is emlékeznek, amely a konfirmáció alkalmából történt.

...   Tovább olvasható a HÍREK ÉS ESEMÉNYEK CÍM ALATT

KÖZÉP-ERDÉLYI RÉGIÓS KONFERENCIA - 2015 MAGYARÓ

" Mert ahol van a ti kincsetek, ott lesz a ti szívetek is." /Luk 12,34/

Ősz van. Kányádi Sándor verse jut eszembe: „Itt van az ősz, itt van újra,/ S szép mint mindig énnekem./  S tudja Isten, hogy mi okból, / szeretem,de szeretem.”

“Kincseket mutatnak... felbecsülhetetlen értékű tárgyakat. Nagyon szépek. A történelem darabjai, a múlt felidézői. Elképzelem, amikor ezek a tárgyak nem vitrinben álltak, hanem a hétköznapi élet kiegészítői voltak. Ma pedig felbecsülhetetlen értékű kincsek. Nézem őket, lenyűgöznek. Szép kincsek. De a legszebb kincs nem a szemem előtt van. Nem vitrinben. A legszebb, legdrágább kincs a szívemben van. Életem legértékesebb, legszebb része. A szívemben. Ott őrzöm.”   /Vallomás/ Csitáry-H. Tamás

“A hálaadás nagy gyümölcse mindig az, hogy észreveszem azt, aki adta. Az ajándékokról feltekintek az Ajándékozóra és kiderül: az életem legnagyobb kincse Ő maga.” Cseri Kálmán

Két idézettel kezdeném beszámolómat, melyek talán összefoglalják azt az eseményt, mely az elmúlt hétvégén tartatott meg a Görgényi Református Egyházmegyébe kebelezett Magyarón. A Közép-Erdély Régiós Nőszövetségi konferenciájának adott helyet gyülekezetünk, amelyen 70 gyülekezet képviseltette magát a négy egyházmegyéből, azaz kb. 450-en töltötték meg a magyarói református templomot:

a Küküllői, a Marosi, a Maros-Mezőségi és a házigazda Görgényi Egyházmegye Nőszövetségeinek képviselői valamint a különböző szolgálatokat teljesítő magyarói asszonytestvérek.
Bár az őszi munkák hónapja szeptember, mindez meg sem látszott, mert lelkünk mélyén valamennyien, akik összegyűltünk, a „kincsekért” is hálásak voltunk, melyek megtöltötték kamráinkat, pincéinket, gabonásainkat, s mindnyájan éreztük nem ez a tökéletes kincs, hanem az AKI érettünk áldozta magát,

hogy KINCSÜNK legyen a mennyben is, amelyet a moly és a rozsda meg nem emészt. Az a LELKI KINCS, amit talán itt véltünk felfedezni, ez alkalommal is adatott. Adatott az igehirdetésben, melyet Buzogányné Kovács Emese, kolozsvári kórház lelkész adott át az  I. Tim. 6,3-5, valamint II.Tim.1,13- 14 és 2,14-19 versei alapján, amely rá tudott hangolni mindnyájunkat a konferencia témájára, a hitünket megpróbáló aktuális veszedelmekre. Adatott az előadásban, melyet Lengyelné  Püsök Sarolta kolozsvári főiskolai tanár, gyülekezeti lelkésznő tartott. „Előadásának két feladata volt: erősíteni a református ember hitét, tudatát, valamint hitvédelmünk érdekében nevén nevezni a fekete dolgokat.”-fogalmaz Csáki Józsefné, kerületi nőszövetségi jegyzőnk, előadás, mely igen élesen és határozottan érintette sokszor téves, hamis hozzáállásunkat az Isten Igéjéhez, a hithez, melyet a reformátoraink nem hiába féltettek annyira már a középkorban, amely szintén tele volt vallásos praktikákkal, félrevezető cselekedetekkel, tévtanításokkal, hagyományokba burkolózó néphittel.

Ez az alkalom, annak a jegyében telt, hogy elnökségi üléseinken mindig feltérképezzük mi volna a legsürgősebb feladatunk nőszövetségünk berkeiben, s a mindennapokban tapasztaltuk azt a fajta hitvilágot, amely távolodni kezd az alapoktól, a reformátori elvektől, Krisztus és az apostolok tanításától, és láttuk, amint beszennyezi, elsötétíti azt a tisztán látást, amely egy édesanya, egy nagymama magatartásában kellene megmutatkoznia a gyermek, az unoka felé. Modern életet élő emberek vagyunk, amelyben divat az agymosás, szellemidézés, stb. s egyetlen fegyverünk ezek ellen, ha beszélünk róluk -hangzott az előadásban. Valójában első sorban a családban dől el, hogy a következő nemzedék hova fog járni lelki feltöltődésre, kit fog hallgatni megnyugvására, hol keres közösséget az elszigetelődés félelmeiben. Mit javasolunk részére, milyen könyveket, milyen folyóíratokat, milyen filmeket, milyen közösségeket, milyen pihenési lehetőségeket.

Fontos tehát megismerni először nekünk asszonyoknak, fiataloknak és időseknek a biblia tanítását e téren, mert vigyáznunk kell és imádkoznunk, hogy kísértésbe ne essünk, amint fogalmazott a Görgényi Egyházmegye Nt. Esperese, Szász Attila, körtvélyfái lelkipásztor. Hadd idézzem nőszövetségünk jegyzőjét, aki ezt írta ezzel kapcsolatba, és valós igazságot fogalmazott meg az előadást illetően: „El kell határolódnunk a kétes vallási törekvésektől, mert a média minden formája ontja ránk a horoszkópokat, tévtanítók, bűbájosok praktikáit és ezek még híveink figyelmét is elfordítják a tiszta forrástól, Isten leírt igéjétől. Színes palettájú vallási közegben kellett Timóteusnak átadnia a Krisztustól kapott evangéliumot és megóvnia a kezdeti keresztyének tiszta hitét az akkori tévtanítóktól. Erre kapott fiatalon felhatalmazást és ebben támogatja Pál apostol hitbeli gyermekét. A ferdítések már akkor megjelentek a Sátán mesterkedései folytán, és akinek van füle az idegen tanra, az egyre jobban távolodik Istentől.

Aki nem táplálkozik az igaz beszéddel, az „szóbeteg” lesz, amely terjed, mint testben a rák. Mindennapi életünkben benne vannak a manipulációk, bálványimádások, pénzhajszolás. Történelmi tények igazolják, hogy mindig katasztrófába ütközött az egyház szekere, valahányszor elhajolt az Úr Jézus Krisztustól. Nagy felelőssége van ma is az igehirdetőnek, mert szól a figyelmeztetés: „a rád bízott drága kincset őrizd meg”. Jézus Krisztus győzelme a mi győzelmünknek záloga. ....

A cikk tovább olvasható a GYÜLEKEZET cím, Nőszövetség és Varrókör alcím alatt.”

Az ünnepi istentiszteleten Takács Albert helyi lelkipásztor szolgált. Igei üzenete az 1 Sámuel 7,22, és Lukács 22,19 igeversek alapján szólt:

"Sámuel pedig vett egy követ, és felállítá Mispá és Sén között, és Ében-Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az ÚR!", "És minek utána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik mondván: Ez az én testem, mely ti érettetek adatik, ezt cselekedjétek az én emlékezetemre."  

Igehirdetése felhívta a figyelmet arra, hogy fontos az emlékezés emberi életünkben, "Isten egyik legdrágább ajándéka, amely csak az ember számára adatott." Emlékezéseink több életterületre s kiterjednek, emberekre, személyiségekre, de helyekre is, amelyeken megfordultunk, eseményekre is, amelyek döntő módon befolyásolták életünket. És mindezek mellett ott a nagy kérés is, hogy azt se felejtsük el, mit tett Isten velünk, értünk, ne feledkezzen meg az ember Isten jótéteményeiről sem. Fontosnak tartom azt a gondolatot is, mely azt mondja el:  aki nem emlékezik, az cselekedni sem fog, az nem lesz hálás szívvel szolgáló ember sem embertársa felé, sem Isten gondviselő kegyelme, szeretete felé.

Végül hangsúlyozta azt is, hogy az emlékezés nemcsak cselekedetre serkent, hanem új erőt is ad, ilyenkor jó reménységet nyerünk. "A Biblia szerinti emlékezés nemcsak számbavétele a múlt eseményeinek, hanem vigasztalás, erőgyűjtés forrása a jövőt illetően. "Ezért nem elég csak életünk szomorúbb, nehezebb vagy örömteli, könnyebben átélt szakaszaira emlékeznünk, hanem minden alkalommal, amikor emlékezünk Isten nagy tettére is emlékeznünk kell, amit a Golgotán vitt végbe.

Úrvacsorai ágenda magyarázata alkalmával Takács Malvin lelkipásztor egy egyszerű történettel szemléltette ezt az ötven esztendőt, amikor azt mondotta mindnyájunk élete tökéletlen, vannak sikereink, örömeink, de életünk nem tökéletes. Egy tökéletes élet van csupán, a Krisztus élete, aki ma is velünk együtt jár, hogy megrepedezett "VEDERÉLETÜNKRE" áldást adjon, megvigasztaljon azon dolgok felől, hogy életünk nem hiábavaló az Úrban, mert általunk zöldülhet a fű, nyílnak a virágok, gyümölcs is terem. Íme a történet:
egy vízhordó minden nap ugyanazt az utat teszi meg vedreivel. Egyik veder már repedezve szolgálta urát, amikor egy alkalommal azt panaszolta a hibátlan vedernek: én mindig csak fél adag vizet tudok vinni a gazdámnak, és ez olyan szomorú részemre. A hibátlan veder így vigasztalt: ne bánkodj, nézz magad után és lásd meg, hogy a te repedezett voltod miatt, amerre elmentél zöldebb a fű és virágok nyílnak, tehát nem hiábavaló a te életed. S így van ez emberi életünkkel, az 50 évvel is, ha visszapillantunk, bizony vannak zöldellő, virágzó részei, amelyek Isten kegyelméről, gondoskodásáról beszélnek nekünk. Így lett az ÚR Jézus az Úrvacsorában is vigasztalásunkra, megmutatva töretett teste ajándékait, hogy mi is megvigasztalódjunk, erőt merítsünk a következő évekre, évtizedekre, amelyek előttünk állnak.


Istentisztelet után elméklappal és szál virággal ajándékoztuk meg az ünnepelteket, akiket kint a templom előtt nagy szeretettel várta a rokonság, a faluközösség, hogy köszöntse őket ezért az 50 esztendő megéréséért. Istennek legyen hála!

Ősz van.

Kányádi Sándor verse jut eszembe: „Itt van az ősz, itt van újra,/ S szép mint mindig énnekem./  S tudja Isten, hogy mi okból, / szeretem, de szeretem.”
Ezt a szépséget, iránta érzett szeretete bizonyára sok tényező behomályosítja. Ahogy rövidülnek a nappalok és hosszabbodnak az éjszakák a fény egyre kevesebbszer simogatja Isten teremtett világát. Őszi borús, ködös, hideg esős napokon szorongóvá, rosszkedvűvé, lassúvá válnak sokan, s ezért a napfény, a meleg hiányát teszik felelőssé. Ilyenkor nem igazán használ sem a mesterséges fény, sem a sok-sok vitamin.
Hajlamosak vagyunk borús napokon csak ennyit látni az őszből. Az embernek azonban nem részleteiben kellene látnia az életet, hanem teljességében. Látni azt, hogy Ősz nélkül nincs termés, nincs új élethez való lehetőség, nincs „mag” a tavaszi vetéshez. Az ősz nem elernyedésre tanít, hanem inkább cselekvésre. Összeszedni azt amit Isten kegyelme megérlelt, jóságos gondviselése megadott. És az ősz gyönyörködésre is késztet: színeivel hordozza az örök élet szépségét, az elmúlás fájdalmas de reményteljes valóságát, emberi életünk újabb lehetőségeit a gyümölcs megtermésében.