Leadership values

Tisztelettel ajánljuk figyelmükbe a találkozón elhangzott köszöntoket.

Tisztelt egybegyultek, keresztyén testvéreim, békesség Istentol!

Tisztelettel és szeretettel köszöntöm körünkben meghívott vendégeinket, Nt Szász Attila esperes urat és feleségét, Lelkipásztor testvéreimet és feleségüket, minden elszármazottat, akik a határon túlról és határon innen érkeztek és akik elfoglaltságuk miatt nem lehetnek körünkben, köszöntöm itthon élo, itt megjelent gyülekezeti tagjainkat és az otthon maradottakat.

Megtisztelo, hogy köszöntsem Pap Tibort, a Debrecen Kistemplom-Ispotályi Református Egyházközség lelkipásztorát és feleségét Pap Mónika lelkipásztornot, akik elfogadták meghívásunkat és együtt ünnepelnek velünk e mai napon.

Szeretettel köszöntöm körünkben Kun László nyugalmazott történelemtanár testvérünket, akinek szíve mélyének egy része, én hiszem, hogy még mindig magyarói maradt, bár nem itt született, aki e mai napon eloadásaival gazdagabbá, méltóságteljesebbé fogja tenni ünneplésünket.

Igei üzenetem: „Mi pedig testvéreim, miután külsoleg, de nem szívünkben, egy rövid idore elszakadtunk toletek, annál nagyobb vágyódással törekedtünk arra, hogy ismét láthassunk titeket.” /1 Thessz. 17,24/

Fontos nap ez a mai mindnyájunk számára. Ünnep. Nem is akármilyen. Felemelo. Méltóságos. Áldásként, biztatásként, magába foglalja mindazt, amit Kodolányi János az Égo csipkebokor címu írásában megfogalmaz: „... az ünnep kiemelkedés, fölszárnyalás az alantasból, a térbol és az idobol, az életbol – a létbe. Abbahagyása minden tevékenységnek, magunkba fordulás, megtisztulás, szellemivé válás. Az ünnep szabadság. ... az ünnep nem vigasság, zabálás, ivás, tombolás, hiszen ha így volna nem volnának komor, szomorú, de mégis felemelo ünnepek. ... Ünnep, mikor fölsír az újszülött gyermek elso szava, mikor két egymást szereto ember... örök huséget esküsznek egymásnak. Ünnep, mikor az ember búcsút int fáradt szeme pillantásával az életnek és örökre lehunyja, mikor a sír szélén utolsó köszöntést mondunk a lassan lemerülo koporsó után. És ünnep, amikor váratlanul vagy várva megérkezik a régen látott jó barát, rokon, s mikor felcsendül a templomba az Istenbe elmerült lélek hangja, megkondulnak a harangok.... Mikor a fogságba hurcolt katona ismét átlépi hazája határát, faluja templomtornyát megpillantja, megzörgeti az ablakot, mikor messzi harctereken halt szeretteinkre emlékezünk....

Az ünnep csend. Megállás. Elmerülés az idotlenségben. Hangtalan ujjongás, és néma zokogás. Mosoly könnyek között és könny a mosolyban.... az ünnep az a pillanat, amikor álomnak érezzük a valóságot és valóságnak azt, ami láthatatlan, megfoghatatlan.”

Szeretett testvéreim, hiszem, a hallottak nyomán sok kedves emlék, de szomorú pillanat is felelevenedett emlékeitekben, és hiszem azt is, hogy itt , most, nemcsak mi vagyunk jelen, nemcsak oseitek emléke, hanem a láthatatlan teremto, gondviselo mennyei Atyánk, aki írta és írja a történelmet, aki tanít a múltból, alakítja a jelent és készíti a jövendore.

O áldja meg ezt a találkozót, minden egyes emberi szívet, Igéje nemesítse gondolatainkat, tegye hálássá szívünket és vezéreljen minden jó megismerésére, a mennyei bölcsesség elsajátítására, emberi és nemzeti tudatunk erosítésére, mert elottünk áll a jövo és mögöttünk jön a következo nemzedék, ami és aki kötelez mindannyiunkat átadni azt, ami megtartott eddig: a hitet, anyanyelvünket, népszokásainkat, nemzeti értékeinket, nemes harcainkat, az összetartozás gondolatát.

Mindezek után hallgassuk meg azt az igei útmutatást, mellyel személyesen én köszöntöm a tisztelt egybegyulteket: „Keressétek eloször Istennek országát és az O igazságát, és a többi mind megadatik néktek.” Ámen.

A továbbiakban a program szerint hallgassuk meg Zsigmond István kurátor köszöntését, az ünnepi musort, elénekeljük nemzeti imádságunkat,és az áldás után kivonulunk a templomból. Kint a templomkertben a találkozó alkalmából felállított kopjafa megáldása és leleplezése után, megkoszorúzzuk a két világháború emlékmuvét. A mai együttlétünket pedig szeretetvendégséggel zárjuk itt a templomkertben.

Isten áldása legyen mindnyájunkon. Áldás, békesség.

Takács Albert, magyarói lelkipásztor köszöntése. 2013. Augusztus.31.

*******************************************

Kristóf József Lóránd magyarói polgármester köszöntése,

mely a kultúrotthonban hangzott el 2013 augusztus 31-én

,,Emberek jönnek feléd a múltból, tekintetek érnek, szavak zsongnak.

És mérhetetlenül vágyódsz oda vissza, ahonnan a sors elszakított."

Wass Albert szavaival , köszöntöm a találkozó minden elszármazott és ma is Magyarón élo résztvevojét.

Tisztelt magyarói Elszármazottak!

A magam és községünk Önkormányzata nevében szeretettel és tisztelettel köszöntök minden elszármazottat aki eljött szívesen tölteni szülofalujába egy szép hétvégét.

Hisszük, hogy a család után a szülohely, az iskolai, avagy a fiatalságunkat meghatározó régi emlékek mindig összekötnek bennünket.

Jó érzéseket keltenek, bárhová is vitt/visz bennünket az élet, ezek a meghatározó élmények emocionálisan mindig velünk vannak.

Ahogyan Koltai mondta : ,,ez a föld a tiéd, ha elmégy, visszavár".

Mi, akik itt töltjük minden napjainkat, akik úgy érezzük jó itt élni, szívesen találkoztunk Önökkel, veletek, hogy megbeszéljük közös dolgainkat. Kíváncsiak vagyunk hogyan látják/látjátok a régi – új Magyarót? Hogyan emlékeznek/emlékeztek az itt töltött évekre? Mit tanácsoltok, mitol lesz még-inkább élheto, vonzó ez a kis falú?

Márai Sándor gondolatát idézném: „A világon mindig az a legszebb, ahol valamikor otthon voltunk.”

Mi, mindnyájan, Magyarón voltunk vagy , vagyunk mindig otthon.

Kis falunk sokféle arcát orizzük emlékeinkben, az itt kapott útravalóval gazdálkodunk mindennapjainkban.

Gyermekként, fiatal felnottként, idos emberként, más és más arcát mutatja nekünk, akkor is, ha soha nem költöztünk el, ha ma is itt éljük mindennapjainkat.

Amikor kimondjuk azt , hogy Magyaró, nem csak a csodálatos tájra gondolunk itt a felso marosmentén, a Zászpádra, vagy a Fickópatakára , hanem büszkék vagyunk , értékeinkre , hagyományainkra, népi szokásainkra, népviseletünkre ,igen színes ropogós népdalainkra melyre sokan felfigyeltek itt az országban is de határainkon túl is.

Büszkék vagyunk azokra kik tudásukkal, emberségükkel, tehetségükkel hírnevét vitték Magyarónak.

Az elszármazottak találkozóját mindnyájunk, elszármazottak és itt élok ünnepének szántuk. Olyan, a hétköznapokat megszakító kikapcsolódásnak, mely rendhagyó módon kiemel bennünket a megszokottból, s alkalmat teremt közös múltunk, identitásunk megélésére.

Kívánom mindenkinek, hogy a kétnapos programsorozat lezárása után meghatározó élményekben gazdagodva, egymás iránti szeretetben megerosödve térjünk vissza a mindennapokba.

Kívánom, és bízom benne, hogy a találkozó megerosíti a magyaróiak együvé tartozásának érzését, és ez az érzés táplálja majd településünk jövojébe vetett hitünket és személyes életünket.

Még egyszer nagyon köszönöm a jelenlévoknek, hogy megtiszteltek bennünket részvételükkel. Örülünk ,hogy eljöttek,és együtt lehetünk. Azoknak pedig akik betegség, vagy más ok miatt távol maradtak, küldöm kis falunk minden lakójának jókívánságait, üdvözletét.

Magyarói Zsigmond Zoltán, versével zárnám köszöntomet

Felgyülemlett búmat, honvágyamat hozom.

Vállaim nagy terhét elodbe lerakom.

Hála száll ajkamról, fáradt… remeg a szó.

Jó haza érkezni tehozzád Magyaró.

************************************

Dr. Ördög István, orvos köszöntése

Amikor Betlehemben elfogyott a kenyér, többek közt egy bibliai család: férj, feleség és két fiúgyermek elköltöztek más vidékre, ahol meglelték a betevo falatot. Isten hiába ígérte meg a Betlehemben lakó embereknek, hogy mindig, minden körülmény közt vigyázni fog rájuk, a szükségben nem fordultak feléje, nm kérdezték meg: Uram, mit tegyek?

Minden tettnek, cselekedetnek más értelme van, ha különbözo oldalról közelítjük meg.

Ilyen értelemben, mi akiket hazahívott a Magyaró-i templom Nagy Harangja, a presbitérium és a lelkész úr jóvoltából , valamikor mi is elhagytuk ezt a közösséget. Leegyszerusítve mondhatjuk, hogy nagyobb szelet kenyér után vágytunk.

Ez a feltevés másként hangzik, ha visszagondolunk szuk családi köreinkre, amikor ki-ki a maga idején, az általános iskola padjait elhagyva, válasz út elé került. Hogyan tovább? maradok itthon, talán szakiskolát, foiskolát vagy egyetemet végzek?

ezen válaszút idején, kivétel nélkül mindannyian, mi és családjaink imára tették kezüket otthon és itt ebben a templomban, Isten felé fordultak és fohászkodtak: "Istenem segítsd ezt a gyermeket céljai elérésében."

S amikor Isten elindított mindnyájunkat a magunk útjára, o már tudta, hogy akik tole segítséget kértek és megadatik nekik, azok a kenyerüket már más faluban, valamelyik városban, más megyében, más országban, netalán más kontinensen fogják majd megkeresni. De azt is tudta, hogy mindig szívesen hordozzák a magyarói kemencékben sült lángosok, cipók és kenyerek ízét.

Köszönjük Magyarónak, a magyarói embereknek, a jelenlegi egyházközségi vezetoknek, hogy nem felejtettek el, és tárt karokkal vártak vissza. Hálát adunk Istennek, hogy haza segített, hogy újra érezteti összetartozásunkat és azért, hogy MAGYARÓIKÉNT viselkedhetünk a nagyvilágban.

2013. augusztusa, Magyarország

*************************************************

Zsigmond György István kurátor,

gyülekezetünk vezetoségének nevében köszönti az ünneplo gyülekezetet.

Tisztelt egybegyültek, vendégeink határon innen és határon túlról érkezettek, szeretett elszármazottak és kedves itthon maradottak!

A feltámadott Krisztus szavaival köszöntelek: Békesség néktek!

Megtisztelo számomra, mint a magyarói református egyházközség gondnoka, kurátora, hogy egy pár gondolattal köszöntsek mindenkit. Az emberi szív ilyen alkalommal ritmusosabban dobog, fiatalnak, középkorúnak és idosnek egyaránt. Jól tudjuk a szüloföld az SZÜLOFÖLD marad mindenki számára, senki sem tudja elvenni senkitol.

Szülofalunkhoz „való viszonyunk az évekkel mind bensoségesebb, bonyolultabb lesz. Az ember lassan elfelejt minden érzelmességet, s mint minden bensoséges kapcsolatban, nem erényeit vagy hibáit nézzük annak aki vagy ami fontos nekünk, hanem a tényt, hogy VAN. S ez, ahogy múlnak az évek mindennél fontosabb ... idovel nem emlékeket jár halászni az ember, hanem VISSZAKAPNI EGY PILLANATRA EZ INGÓ, ÖRÖKKÉ VÁLTOZÓ ÉLETBEN ÉS VILÁGBAN A BIZTONSÁG ÉRZETÉT. „ - tolmácsolom Márai Sándor író gondolatait, melyek mélyen kifejezik e rendezvényt teljességében.

Szeretettel fogadunk titeket, hogy együtt tudjunk ma megerosödni a holnap kihívásainak, hogy együtt örvendezzünk, hogy felidézzük a múltat, a szüloföldi szeretetet, a gyermekkort, az iskolát, a csodálatos határaink dombjait, völgyeit, patakjait, az elso szerelmet és ami a legfontosabb, egyházunkat s ezt az osi templomot, az Isten és a hálát adó, illetve vigasztalást kereso szív házát.

Most itt állunk, mint református egyházunknak, mint a magyar nemzetnek tagjai, akik összefonódunk gazdag múltunkkal, békés jelenünkkel és sokat ígéro jövonkkel. Ma a hitünk kell összefogjon elso sorban minket, ezt meg kell koronázza az együttérzés és a nemzeti tudat.

Sok, nehéz, háborús idoket, de békét és szép napokat is megélt templomunk falai ha beszélni tudnának, sok mindenrol tanúskodnának. Mindezek ellenére büszkék vagyunk gazdag egyháztörténetünkre és arra is, hogy itt születtünk; büszkék az oseinkre, akik évszázadokon át fenntartották az Istenbe vetett hitet.

Sokan keresik, keressük képzeletbe ma itt oseink arcképét, szeretteinket, akik valamikor mellettünk, vagy épp helyünkön ültek: a nagyapát, a nagyanyát, az apát, az anyát, a testvért, a gyermeket. Keressük a konfirmáció hitfogadalmi élményét, házasságkötésünk örömpillanatait, az úrvacsorai közösség meghitt pillanatait és a fájdalom könnyeit, melyeket elhunyt szeretteink miatt ontottunk. Minden itt van láthatatlanul és mégis láthatóan. Hála legyen ezért Istennek.

Büszkék vagyunk és lehetünk értékeinkre, hagyományainkra, népi és egyházi szokásainkra, népviseletünkre, kézmuves munkáinkra, varrottasainkra, de emberségünkre is, melyre a nagyvilág is felfigyelt. Mert ez a táj, a Magyaró-i szüloföld, század nagyságú, mely értelmiségu, kiváló tehetségu embereket nevelt, nevel ma is és hisszük a jövo sem tesz másképp majd, akik tudásukkal, emberségükkel, hitükkel hírnevét vitték e drága szülofalunak.

Megköszönöm azoknak akik már nincsenek az élok sorában azt amit tettek, a létezoknek amit tesznek, mert a múlt kötelez. Kötelesek vagyunk átadni a következo generációnak a hitet, magyarságunk értékeit, az emberséget és a tudást.

Zárom köszöntésemet Kisfaludy Károly sorait idézve, mely a meghívón is olvasható:

„Szüloföldem szép határa,

látlak-e még valahára?

A hol állok, a hol megyek,

Mindenkor csak feléd nézek!...

Kívánok, kívánunk kortól függetlenül Istentol áldást, békességet mindnyájunkra, azokra is gondolok most, akik messzi távolban, határainkon innen vagy túl vannak és elfoglaltságuk miatt nem lehetnek most itt velünk. Hiszem azonban, hogy lélekben mégis itt vannak, és akik e falunkban ma az otthon maradottakra, mert betegek, szolgálnak vagy munkálkodnak. Kívánom, hogy e találkozó által is erosödjön bennünk: az Istenbe vetett tiszta hit és a nemzeti tudatunk.

E találkozó nyújtotta hitélményekkel keressük hát továbbra is Isten útjait. Így lehet biztos a megmaradásunk.

Békesség Istentol! Zsigmond György István, 2013. Augusztus. 31.

**************************************

Istennek legyen hála!