Református találkozónk kétnapos eseményeirol.
A szivárvány színeit lassan magára ölto osz kezdi bemutatni a szántó-veto ember számára mély ízeket hordozó gyümölcseit, s hirdeti a sokszor elcsüggedok számára: van Isten, van Atyai gondviselés, ebben az évben is velünk volt áldása. Ezért a gondviselésért adtunk hálát Újzsenge vasárnapján a magyarói református templomban, majd egy héttel késobb Isten kegyelmébol ismét felcsendült a hálaadás szava, most már azért, hogy bárhol is élünk, itthon e tájon vagy messze a szüloföldtol: összetartozunk, egyek vagyunk, mint református közösség, mint Isten népe, mint magyarói református. Már a tavaly megszületett e találkozó megtartásának fontossága és íme, az idén augusztus 31-én és szeptember 01-én megvalósult. Hazahívtuk elszármazott református testvéreinket, hogy együtt emlékezzünk a múltra, tekintsünk bele a jelenbe és formáljuk a jövendot. A két napos rendezvény több mint hatszáz embert mozgatott meg és persze nem felejtjük el azokat sem, akiket a szolgálat, a távolság, a nyaralás, a munkahely, az iskolakezdés tartott távol vagy a betegség és a gyász miatt nem lehettek velünk, mindezek ellenére hisszük lélekben, gondolatban mégis velünk voltak. A szombat délutáni csendességet egyszerre csak népek sokaságának jelenléte, a rég nem látott ismerosök beszélgetése, ölelése, kézszorítása tette meghitté, dobogtatta meg a szíveket, hozott elo könnyeket a szemekbol. Felemelo és mélyen megható gondolatokat tartalmazott Nt. Szász Attila körtvélyfái esperes lelkipásztor igehirdetése a Jel. 3,11 alapján: „Eljövök hamar: tartsd meg, amid van, hogy senki el ne vegye koronádat.” Mint falunk szülötte oszinte, szívhez szóló, hitben megerosíto, reménységet, jelent és jövot hordozó gondolatai összefogták azt az értéket, amit reformátusnak, illetve magyaróinak mondhatunk: hitéletet, szellemiséget, lelkiséget, népi hagyományokat, és azt a muveltséget, melyet nagyjaink, mint történészek, orvosok, lelkészek, muvészek, költok, stb. hordoznak a nagyvilágban. De beszélt arról a magyarói szívósságról, büszkeségrol is, amely az évszázadokon át való megmaradást biztosította e tájon. A múlt kötelez, ezért biztatásként szólta: Tartsd meg ami nálad van! Szeretettel és tisztelettel köszöntötte az egybegyulteket Takács Albert helybéli lelkipásztor, aki kiemelte az ünnep fontosságát Kodolányi János gondolatait követve, mert az „ünnep kiemelkedés, felszárnyalás az alantasból, ... abbahagyása minden tevékenységnek, ...ünnep, amikor váratlanul vagy várva megérkezik a régen látott jó barát, rokon,... mikor felcsendül a templomba az Istenbe elmerült lélek hangja, megkondulnak a harangok... mikor a fogságba hurcolt katona ismét átlépi hazája határát, faluja templomtornyát megpillantja, megzörgeti az ablakot...” és ünnep, amikor messzi harctereken halt szeretteinkre emlékezünk. Igei köszöntése az 1Thessz. 2,17 alapján hangzott: „Mi pedig, testvéreim, miután külsoleg, de nem szívünkben, egy rövid idore elszakadtunk toletek, annál nagyobb vágyódással törekedtünk arra, hogy ismét lássunk titeket.” Zsigmond György István gyülekezetünk kurátora köszöntésében kiemelte annak fontosságát, hogy bármerre is elvisz az élet útja, jó tudni, hogy van egy hely, amely otthonnak nevezheto és van egy hely , az osi templomunk, ahol mindenki nyugalmat találhat lelkében. Márai Sándor gondolatait tolmácsolta: „szülofalunkhoz való viszonyunk az évekkel mind bensoségesebb, bonyolultabb lesz... idovel nem emlékeket jár halászni az ember, hanem visszakapni egy pillanatra ez ingó örökké változó életben és világban a biztonság érzetét.” „Sokan keresik, keressük képzeletben ma itt oseink arcképét, szeretteinket, akik valamikor mellettünk vagy épp helyünkön ültek: a nagyapát, a nagyanyát, apát, anyát, gyermeket, testvért, jó barátot, szomszédot...az úrvacsorai közösség meghitt pillanatait és a fájdalom könnyeit, melyeket elhunyt szeretteink miatt ontottunk. Minden itt van láthatatlanul és mégis láthatóan.” Hála legyen ezért Istennek. E találkozó nyújtotta hitélményekkel keressük hát továbbra is Isten útjait. Így lehet biztos a megmaradásunk. – zárta gondolatait. Felemelo ünnepi musorral folytatódott a rendezvény: gyülekezetünk vegyes kara énekelt Szabó Szidónia kántor-karnagy vezetése alatt, majd falunkban élo noszövetségünk tagja, Zsigmond Piroska erre az alkalomra írt versét olvasta fel: Honvágy címmel. A magunkban való elmélyülés lehetoségét ajándékozta számunkra a Debrecenben élo, magyarói születésu Virginás István csellómuvész kiváló játszása által, - aki 1990-ben Castelgrandolfoban a pápa elott is csellózott- , majd ez alkalomra írt versét zenésítette meg és a gyülekezetünkben Lovász Jámbor Zoltán vezetése alatt muködo kis zenekar segítségével, Takács Delinke éneklésével minden szót az ajkakra fagyasztott. A találkozó emlékére, jelképként a templomkertben kopjafát avattunk, mely hirdeti az összetartozást, annak megerosítését, hogy egy nép, nemzet, faluközösség, református gyülekezet megmaradásában mindenki fontos. A presbitérium, valamint Bálint Attila és családja jóvoltából tekinthetünk ezentúl a kopjafára, mint múltat, jelent és jövot összekapcsoló emlékre. Kopjafaavató beszédet tartott Pap Tibor Debrecen Kistemplom Ispotály lelkipásztora, 1Móz 35,9-15 alapján, aki kiemelte Jákob élettörténetébol annak fontosságát, hogy Isten vezetése nélkül mit sem ér az élet, az Istennel való tusakodásnak eredménye van, az új név: Izráel pedig kötelez. A Jákobból lett Izráel ennek emlékére egy szent oszlopot állít, mely meghatározó szerepet töltött be késobb utódai életében, megannyi fontos esemény helyszínévé vált. Hangsúlyozta számunkra, magyaróiaknak: „hadd legyen ez a kopjafa az Istennel és egymással való találkozás helyévé, jelképévé. Hellyé, ahol újra és újra összegyultök majd itt élok és innen származók, megköszönni a Gondviselo Isten áldásait, tole kérni vezetést és erot, ápolni rokoni és baráti kapcsolatokat, kultúrát, magyarságotokat... s ez az oszlop mindig eszetekbe juttasson egy nem ily ékesen faragott fát, melyre azt a Jézust feszítették fel egykoron, aki életét adta minden magyarói emberért, az egész világért...” Felesége, Pap Mónika lelkipásztorno éneklése után versek következtek, gyülekezetünk Szász Adorján ifis versét: Isten hozta Szüloföldön! címmel Vajda Brigitta ifis szavalta, majd Szabadi Nóra színmuvészno szavalatát hallgattuk. A rendezvény következo helyszíne a két világháborúban elesettek emlékmuvének megkoszorúzása, ahol az egyházközség vezetosége közösen a polgármesteri hivatal képviseloivel együtt rótták le kegyeletüket. Emlékbeszédet mondott a jelenleg Marosvécsen lakó Kun László, nyugalmazott történelem tanár, aki sok évtizeden keresztül a magyarói iskolában tanított és hisszük, hogy szívének egy darabja még mindig magyarói maradt. Harcok folytak itt is, mint máshol. Az I. világháború áldozatainak száma 75, a II. világháború áldozatainak száma 45. Harcosaink messze elmentek szüloföldjüktol, mind a nyugati, mind a keleti fronton ott voltak, ahonnan kevesen tértek vissza. Emlékük legyen áldott. A megemlékezés napja címu versében tolmácsolta érzéseit Zsigmond Piroska asszonytestvérünk. Részlet hangzott el Was Albert: Hagyaték címu muvébol, melyet Kocsis Elod ifis tolmácsolt, majd Varga Mónika asszonytestvérünk Ady Endre: Imádság háború után címu versét olvasta fel. Megható pillanatok után presbiterasszonyaink és noszövetségünk tagjai vízzel és kaláccsal kínálták meg az egybegyulteket. Az est programja pedig a kultúrotthonba folytatódott, melynek házigazdája Ördög Pista bácsi volt, aki humoros verseléssel vezette fel az est szereploit. Polgármester presbiterünk, Kristóf József Lóránt köszöntése nyitotta meg az estét, aki falunk szülötte: Magyarói Zsigmond Zoltán versét idézve szólt a telt kultúrotthon tagjaihoz: „Felgyülemlett búmat/ honvágyamat hozom,/Vállaim nagy terhét/ elédbe lerakom. // Hála száll ajkamról,/ fáradt remeg a szó, / Jó haza érkezni, tehozzád Magyaró.” Kun László tanár úr eloadásával folytatódott esti együttlétünk: Magyaró múlt-jelen-jövo címmel, majd falunk szülötte Ördög Miklós Levente és felesége Szabadi Nóra színmuvészek eloadóestje következett, mely derut, jókedvet, kedves emlékeket és jövoképet hoztak elo gondolatainkból. Vasárnapi együttlétünk szabad programmal kezdodött. Tetszés szerint a Kocsis Zoltán presbiterünk által létrehozott Tájházba, illetve a temetokertbe látogathattak el vendégeink, elhelyezni a kegyelet virágait. Az istentisztelet ideje alatt gyermekprogram volt szervezve itthon élo és elszármazott gyermekeink számára, melyet a Nimród házban tartottunk Ördög Ildikó óvóno vezetésével, mely tevékenységet ez úton is megköszönöm. Istentiszteletre hívott a harang, melyen falunk szülötte: Galambfalvi Márton nagykendi lelkipásztor hirdetett igét Zsolt 139, 1-5 versei alapján. Kiemelte az ember életének útját nem a sors, a véletlen alakítja, hanem az Isten gondviselése. A nagy kérdés: engedjük-e Istent, hogy formáljon minket, vezessen, értéket és értelmet adjon életünknek akár itthon, akár elszármazott reformátusként élve a nagyvilágban. Példák sokaságával tette megérthetové ezt a gondolatot, azaz földi ittlétünk és szolgálatunk fontosságát. Ez alkalommal is megterítettük az úrasztalát, ágendás beszédet mondott falunk szülötte: Kristóf István, pókakeresztúri lelkipásztor, hangsúlyozva, az egység gondolatát, melyet az úrvacsora hordoz. Széttépett emberi életünket, melyet a bun és a történelem szétszaggat egyé kovácsolja az úrvacsora. Szavai oszinte magunkban való elmélyülést eredményezett. Több, mint 360 személy élt úrvacsorával. Többen is lehettünk volna, de gyülekezetünket ez ido alatt két testvérünk elvesztése próbálta meg. Hálatelt szívvel hangzott el idos elszármazott testvéreink ajkáról: ki tudja lesz-e még alkalom számomra szülofalumban úrvacsorai közösségben részt vennem?! A vasárnapi ünnepi istentiszteletünkön szavalt Ördög Miklós Levente és Szabadi Nóra színmuvészházaspár, énekelt a Londonban tanuló Szász Erika egyetemistánk, csellózott Virginás István muvész. Köszönto hangzott el az anyaországban élo dr.Ördög István, orvos ajkairól, aki meghatottan mondotta a következoket: „...Köszönjük Magyarónak, a magyarói embereknek, a jelenlegi egyházi vezetoknek, hogy nem felejtettek el és tárt karokkal vártak vissza. Hálát adunk Istennek, hogy hazasegített és újra érezteti összetartozásunkat. És hálát adunk azért, hogy magyaróiként viselkedhetünk a nagyvilágban.” Közös ebédre hívtuk meg az elszármazottakat és a magyaróiakat. Köszönet mindazon személyeknek, akik ezt biztosították: Zsigmond Dezso szakácsnak, presbitereinknek és feleségeiknek, noszövetségünk tagjainak és mindenkinek, aki valamivel is segített, részt vett abban, hogy minden a megfelelo helyen legyen. Mindkét napon noszövetségünk kézimunkáját tekinthették meg az egybegyultek, vásárolhattak, hogy magukkal vigyenek egy darabot abból, ami itt volt. Köszönöm munkájukat és kitartásukat. Azt, hogy szeretettel és odaadással készített tárgyaik ez úton is az összetartozás jegyét hirdették. Az ebéd elfogyasztása után a magyarói Csúrgó néptáncegyüttes közép- és nagycsoportja mutatta be táncainkat. Hálás szívvel köszöntük meg Istennek kegyelmét, melyet megmutatott irántunk. Végül Takács Albert lelkipásztor záró szavai ösztönzoen hangzottak el: reformátusnak lenni azt jelenti, hogy Krisztus testének élo tagjaként viselkedem bárhol éljek e nagyvilágban, ismerem a jó Pásztor hangját és követem ot mindenen át. „ Magyarnak lenni azt jelenti, hogy mindig egy lépéssel elobb lenni a járatlan vadonban, amit jövendonek nevezünk. Nyomot taposni nemcsak magunk, de mások számára is. Új utakat keresni, ahol a régiek megszunnek...haladni elore, keményen... csüggedés nélkül...Példát mutatni másoknak eroben, kitartásban, jóságban, bölcsességben, emberszeretetben, megértésben, türelemben. Példát mutatni az emberi felelosség vállalásában.” Nem tudhatjuk mit hoz a jövo, de a mag az újabb vetésre készen áll már. Amit tudunk megteszünk, de az áldást minden esetben csak az Úr Isten adhatja. Bízunk abban, Isten felséges volta által áldottakként távoztak el a találkozóról az itthon élok és az elszármazottak. Köszönjük elsosorban a mindenható Istennek, a lelkipásztor családnak, a kurátor aa. –nak és feleségének fáradságot nem nézo, szívbol jövo munkáját, a presbitériumnak és családjaiknak, a kántorasszonyunknak és kórustagjainknak, harangozó testvérünknek és családjának, a gyülekezetnek, hogy mindez létrejöhetett Isten dicsoségére. Magyaró, 2013-09-09 Takács Malvin, ref.lp.
Kopjafaavató Magyaró, 2013. Augusztus 31. I. Mózes 35, 9-15
„Az Isten pedig ismét megjelenék Jákobnak, mikor ez jöve Mesopotámiából, és megáldá ot…. És nevezé nevét Izráelnek. … és a földet melyet adtam Ábrahámnak… néked adom, utánad pedig a te magodnak… Jákob pedig emlékoszlopot állíta azon a helyen, ahol szólott vele… és nevezé … Béthelnek.” Szeretett gyülekezet, magyarói lakosok, innen elszármazottak, ide hazaérkezok, kedves vendégek!
Mint vendég vagyok köztetek, eljöttem Debrecenbol, lelkipásztorotok hívására, hogy részese legyek annak az elso olyan találkozásnak, amit az itt élok és innen elszármazottak örömére és épülésére szerveztek. Megtisztelo, hogy ennek a találkozásnak emlékére állított kopjafa avatásán megoszthatom veletek azokat a gondolatokat, amiket Isten bízott rám az O igéje által. A választott nép osatyjának, Jákobnak a történetébol hallottatok egy részletet, amikor Jákob véglegesen révbe ért. Aki csalóként menekült otthonából, idegenben élt közel 20 évig s ezalatt Isten többször is megállította és megtanította arra, hogy az O vezetése nélkül mit sem ér az élete, immár visszatérhetett számuzetésébol. Immár Jákob kibékült ikertestvérével, akit galádul becsapott, harcolt valakivel, akit az Úr angyalának tekintünk, s nem maradt alul. Új nevet kapott és új ígéretet, áldást hordozó ígéretet. Ennek az élménynek a következtében felállít egy szent oszlopot, áldozatot mutat be Istennek és Bételnek nevezi el, ami azt jelenti: Istennek háza. Ez a hely meghatározó szerepet töltött be késobbi utódai életében, város épült köréje, megannyi fontos esemény helyszínévé vált. A mai napon itt felállíttatott egy oszlop, egy kopjafa, annak emlékéül, hogy létrejött ez a találkozó, a magyaróiak és az innen elszármazottak találkozója. Ez a nap, ez a találkozó, ez az oszlop hasonlóan mérföldko lehet mindnyájatok életében, akik ma egybegyülekeztetek. Átélhetitek azt az élményt, amit Jákob egykoron. Gondoljatok arra, legtöbben a keresztségben tole kaptatok elhívást itt, ebben a templomban, amikor neveteken szólított egykor a Mindenható Isten. Felnövekedvén legtöbben itt tettek vallást Istenbe vetett hitükrol a konfirmációkor, itt kértek áldást házasságukra, itt keresztelték meg gyermekeiket, unokáikat vagy régente innen kísértétek utolsó földi útjukra szeretteiket. Ez az emlékoszlop jelezze számotokra azt: Isten itt ezen a helyen sokszor neveteken szólított. Áldása szállt rátok, ígéreteivel erosített benneteket, a titeket követo nemzedékeket. Hisszük ez után is így lesz, Isten megszólításának helye lesz ez a templom, ez a hely, azok számára is, akik innen elszármaztak, de felidézhetik életük során mindazt, amit itt halottak, kaptak Istentol szava, igéje, elhívó, megerosíto kegyelme által. Másodszor Jákob megkapja azt az ígéretet, amit egykor nagyapja, Ábrahám kapott: népek gyülekezete származik toled, te csak szaporodjál és sokasodjál! Ne felejtsétek el ti se, kedves magyaróiak, Isten teremto rendje sohasem veszti érvényét. Áldásait , amit elhívottainak ígért leginkább akkor tudja kiterjeszteni, ha van kikre. Ha lesznek, akik vállalják a gyermekáldást itt, Magyarón vagy bárhol a világban magyaróiként. Ha elhiszik, ahogy Isten hatalma mindenek felett való és minden nehézségen át tud segíteni. Akik Istenben tudnak bízni, azok nem szégyenülnek meg, azokról O fog gondoskodni. Jákob oszlopa annak is kifejezése, hogy meglátta életében és elfogadta Isten gondoskodását. Jákob azt hallotta, hogy utódainak adja majd isten azt a földet, amit o újra elfoglalhatott, birtokba vehetett. Nektek itt éloknek, innen elszármazottaknak hiszem nem mindegy, kié lesz egykoron ez a föld, a maros mente vagy a Kelemen havasok! Nem mindegy, hogy magyar szót hall majd a vetést befogadó vagy az aratást látó föld vagy éppen az erdo fája, melyet ha kivágtok s helyébe újat ültettek. Isten kész arra, hogy megsokasítson titeket, utódaitok vigyék tovább az örökséget és hálás szívvel emlékezzenek rátok, akik komolyan vettétek szavait, ígéreteit, áldásait. Hadd legyen ez az oszlop, ez a kopjafa az Istennel és egymással való találkozás helyévé, jelképévé. Hellyé, ahol újra és újra összegyultök majd itt élok és innen származók, megköszönni a Gondviselo Isten áldásait, Tole kérni vezetést és erot, ápolni rokoni és baráti kapcsolatokat, kultúrát, magyarságotokat, nemzeti öntudatunkat s megannyi mindent, amivel Isten gazdagítani tud és akar minket nemzedékrol nemzedékre. És engedjétek, hogy ez az oszlop mindig eszetekbe juttasson egy nem ily ékesen faragott fát, melyre Jézust feszítették fel egykoron, aki életét adta minden magyarói emberért, az egész világért, s akiben legtökéletesebben beteljesedhetnek életünkben Isten ígéretei és áldásai. Legyen így ez a hely Bétel, Isten háza, az Istennel való találkozás helye mindnyájatok számára Krisztusban. Hely, ahol révbe lehet érni, ahonnan el lehet indulni, ahol hétrol hétre vagy évrol évre lehet találkozni azzal az Istennel, akinek mindig lesz szava hozzátok és aki újabb és újabb áldásokkal kész titeket gazdagítani egyszülött Fia, Jézus Krisztus által. Ámen.
Istennek Népe, Keresztyén Gyülekezet! Áldjon meg titeket a Mindenható Isten és orizze meg életeteket az O szava, ígéretei, áldásai által. Cselekedje a mennyei Atya, hogy ez a hely, s ez az oszlop úgy lehessen a találkozás helyévé nemzedékrol nemzedékre, hogy az itt élok és ide visszatérok mindig felidézhessék Isten áldásait, amit innen vittek magukkal, hallgathassák az O szavát igéje által. Cselekedje a kegyelmes Isten, hogy Szentlelke által az itt hallott ige befogadott és megélt igévé válhasson, s teremje az O országának gyümölcseit, melynek amíg e világ - világ, részese lehessen magyarói föld, a magyarói ember s mindazok akik velük együtt hisznek az O Fiában, Jézus Krisztusban. Ámen. Pap Tibor, lelkipásztor Debrecen Kistemplom Ispotály Református Gyülekezet
Istennek áldása kísérje minden magyarói református testvérünket, minden olvasót családi közösségében, szolgálataiban, munkálkodásában nemzedékrol nemzedékre.
ÁLDÁS, BÉKESSÉG!
|
Magyarói Református Találkozó 2013