Történelmet idéz: Kun László nyugalmazott történelemtanár . Próza rész olvasható és a témához elmondott verseket is mellékeljük.

Hosökre emlékezve

A XX. század történései iszonyú következményekkel jártak a magyarságra nézve.

A két világháborúban való részt vétel nemcsak hatalmas emberi és anyagi vesztességet, hanem a történelmi Magyarország felbomlását is jelentette. A két háborút lezáró béke szerzodések , diktátumok pedig máig be nem gyógyult sebeket hagytak a magyar nemzet tudatában .

A darabokra szaggatott nemzet ma is értetlenül áll a történtekkel szemben.

Magyarország a XX. század elején az Osztrák – Magyar Monarchia része, társországa. Jóllehet az 1867 –es kiegyezés meghozta a gazdasági, kulturális fejlodés lehetoségét, a közös uralkodó és külügy kiszolgáltatott helyzetbe sodorta a magyar államot.

Európa gazdasági vérkeringésébe való bekapcsolódás elosegítette az ország polgárosodását.

A mezogazdaságban érvényesülhetett a tokés gazdálkodás. Az ipari fejlodés következményeként, a városok soha nem tapasztalt virágzást értek el.

A gazdasági sikerek és a milleniumi ünnepségek mámora azonban háttérbe szorította a nemzetiségi mozgalmakra való odafigyelést.

1910 – ben Magyarországnak 18 millió lakosa volt. Ennek a népességnek viszont csak 54,5 % volt magyar. A nemzetiségek pedig már nem akartak a Szent István-i határok mögött élni, önálló államiságra törekedtek.

Az 1914 június 28 –i szarajevói merénylet pedig menthetetlenül a háború szélére sodorta a magyar államot. A magyar állam szembe került a területén élo nemzetiségekkel.

A magyarság elott egy olyan háború körvonalazódott, amelyrol még Kossuth Lajos is megjósolta, hogy: ”annak tuzében elhamvad a történelmi Magyarország”.

Tisza István, akkori miniszterelnök sem akarta a hadba lépést, szerinte a Monarchia nem készült fel eléggé a háborúra .

1914 július 28 – án viszont Ausztria – Magyarország, Németország szövetségében bízva, hadat üzent Szerbiának.

A megtámadott Szerbia oldalán pedig az Antant hatalmak : Anglia, Franciaország és Oroszország üzentek hadat Németországnak és Ausztria – Magyarországnak.

A Monarchia 4 – 5 milliós hadserege így kezdettol fogva két fronton viselt háborút.

A történelmi források tanúsága szerint, Magyaró lakossága derekasan kivette részét a háború terheibol .

Elottünk van két emlék oszlop , amelyeket az elso és a második világháborúkban hosi halált halt magyarói férfiak emlékére emeltek.

A hosi halottak száma jelentos. Az elso világháborúban 75, míg a második világégésben 45 magyarói áldozta életét, többnyire idegen érdekekért, Európa különbözo harcterein.

A hosi halottakról nem tudjuk biztosan, hogy mikor és melyik harctéren vesztették életüket.

Viszont a hadtörténeti munkák számon tartják az elso világháborúban részt vett, hosiesen küzdo és kitüntetett katonák adatait.

Mintegy 30 magyarói fiatalról tudjuk, hogy melyik katonai egységbe vonult be, milyen fronton harcoltak és azt is, hogy milyen kitüntetéseket szereztek, hol estek hadifogságba, mikor tértek haza.

A magyarói katonákat, nagyrészt a marosvásárhelyi 22 gyalog ezredbe, a marosvásárhelyi 62 –es k.gy.e. –be és a gyulafehérvári 12-es árkászzászlóaljhoz sorozták be .

A magyarói fiatalok legtöbben az 1914-es mozgósításkor vonultak be harci alakulataikhoz .

Katonáink leginkább az orosz fronton, Galiciában - néha a Dnyeszterig elonyomulva, majd visszavonulva harcoltak.

Az orosz front megszunése után ( 1917- 1918 ) pedig az olasz harctér lett a szenvedések földje .

A Marosvásárhelyi 22-es h.gy.e. hadtörténete ismerteti a kárpáti harcok borzalmait .

A nehéz hegyi terep , a lövész árkok sara , a rossz és akadozó ellátás, a soha nem látott havazások, vagy a felázott talaj emberfeletti eropróbát jelentettek a katonák számára. Ugyanakkor az elso világháború elhozta a tömeg pusztító fegyverek használatát . A gépfegyver, a messze hordó lövegek, a mérges gázok, a pergotuz, a légi bombázás mind, mind óriási vesztességet okoztak a frontkatonák számára.

Az orosz front összeomlása után az olasz hadszíntéren folytatták küzdelmüket a magyarói katonák.

A Piave menti harcok, az isonzói csaták , vagy a doberdói fensik borzalmai máig élnek a magyarság kollektiv emlékezetében .

Elég ha, csak a Magyarón ma is énekelt, közismert katonadalra gondolunk, amelynek kezdo sorai : ”Ki megyek a doberdói harctérre

Feltekintek a csillagos nagy égre

Csillagos ég merre van a magyar hazám

Merre sirat engem az édesanyám”.

Ezek a sorok híven tükrözik a hazájuktól távol harcoló fiatalok reménytelenségét, bánatát .

A magyarói katonák még jelen voltak a szerb, az albán, a montenegrói harctereken is. Sot Varga István Jánosé nevu honvéd, a 62-es k.gy.e tagjaként eljutott a francia frontra is, ahol megismerhette a verduni csata embertelen mészárlását .

Ma is jogosan feltehetjük a kérdést :

Miért harcoltak katonáink az országtól távol levo harc mezokön, miért áldozták vérüket idegen földön, idegen érdekekért ?

Ma is csak egy választ adhatunk : a katonák és vezetoik tudták, hogy a Kárpát medencében foglalt hazát csak így lehet megtartani, megorizni a nemzet számára.

Az 1918-as esztendo a Monarchia összeomlását hozta el. A már említett 30 leszerelt katona hazakerült, de a többi 75 hosi halott teste most is ott porlad a távoli földeken.

Az elso világháború vesztességeinek magyar mérlege : 600.000 elesett, és 1.500.000 sebesült és hadifogoly.

És ez még nem minden!

Az elso világháborúból vesztesen kikerülo Magyarországra rákényszerítették a béke diktátumot. Az 1920 június 4-én aláírt békeszerzodés szentesítette a történelmi Magyarország felbomlását.

Az ország területe 283 ezer km/ 2 – rol 93 ezerre , lakossága 18,2 millióról pedig 7,6 millióra csökkent. Az elszakított részek az utódállamokhoz – Jugoszlávia, Románia, Cseszlovákia - kerültek, s ezekkel együtt 3,2 millió magyar került a határon túlra, fele összefüggo tömbben a határok mentén.

A trianoni döntés által sokkolt magyar társadalom a revízióban látta helyzetének megoldását.

A két világháború közötti magyar kormányok külpolitikájának célja, tehát az elveszített területek visszaszerzése.

Ez a revíziós politika csakis idegen segítséggel volt megvalósítható.

Magyarországot így menthetetlenül a világuralomra törekvo Németország és a fasiszta Olaszország táborába sodródott. Körvonalazódott egy újabb nemzetközi konfrontáció.

Az erdélyi származású gróf Teleki Pál, aki 1939 – 1941 között volt miniszterelnök,

ragaszkodott a területi revízióhoz, de ugyanakkor távol akart maradni a harci eseményektol .

A német segítséggel visszaszerzett Felvidék, Kárpátalja és Észak Erdély ténye , viszont elkötelezettséget jelentett Magyarország számára.

Így, amikor 1941 júniusában Németország megtámadta a Szovjetuniót, Magyarország is kénytelen volt belépni a háborúba.

A magyar katonák ismét idegen földön , idegen érdekekért harcoltak , mégis úgy érezték, hogy a visszaszerzett hazát csak így lehet megtartani.

A háborúban részt vevo magyarói katonák , most jóval messzebb, hazájuktól több ezer kilométerre harcoltak. A kolozsvári IX. hadtest tagjaiként részt vehettek a 2 magyar hadsereg harcaiban, eljutva egészen a Don kanyarig .

1943 január és február hónapokban a 2 magyar hadsereg egységei igyekeztek feltartani a szovjet csapatok offenzíváját.

A mínusz 30-40 fokos hidegben, elégtelenül felszerelve és ellátva, állandóan harcolva teljesítették katonáink a hazának tett fogadalmat.

A második világháború kimenetele, az elhibázott magyar külpolitika újabb vesztességet hozott a magyarság számára. Nemcsak a közel egy milliós emberi, és az óriási anyagi vesztesség, hanem a már visszaszerzett területek újabb elvesztése, megpecsételte a magyarság XX. századi sorsát.

A magyarság ma politikailag széttagoltan él az anyaország határain túl. Ez egy olyan realitás, amelyen nem lehet változtatni. Ugyanakkor az elcsatolt területeken a magyarság döntoen kisebbségbe került az ottani államalkotó nemzettel szemben.

Az EU tagság viszont ma már légiesíti a határokat.

A határokon átívelo nemzet egységesíto folyamat pedig egyre szorosabbá fuzi az anyanemzet és a határokon túli magyarság közti kapcsolatokat.

A két világháború hosi halottainak az áldozata nem volt hiábavaló.

A magyarság megmutatta Európának, hogy egy élni akaró nemzet, amelyik harcolni tud nemzeti létéért, szüloföldjéért .

Ma fejet hajtunk a világháborúk elesetteinek emléke elott.

Tudjuk, hogy nem volt olyan magyar és egyben magyarói család, amelyik ne veszítette volna el egy, vagy több tagját. De ma is köztünk vannak a még élo háborús veteránok.

Tisztelet és köszönet mindazok számára, akik önfeláldóan küzdöttek és hosiesen helytálltak a hazáért és a nemzetért viselt harcokban !

Kun László, nyugalmazott történelemtanár, Magyaró, 2013 augusztus 31.

Was Albert: Hagyaték / részlet

1944 októberében történt... Annak a szörnyuséges osznek az emléke véres valóság még ma is Erdély megrettent földjén, ahol magyar számára az élet útja csupán egy vékony, kifeszített szögesdrót mélységesen-mély sírgödör felett, amin mezítlábasan kell járnia annak, ki élni kíván.

A természet háborítatlan örök rendje szerint gyönyöru szép osz volt... völgyek kertjeiben pirosodott a borízu alma, koppanva hullott a dió. Szorgos kezek tördelték kóréjáról a hízott törökbúza-csöveket, s jámbor tehenecskék húzták az Isten áldásával megrakott szekereket hazafele a duloutakon... fellegnek nyoma sem volt a búzavirágkék égen. Pacsirta dalolt a magasban, akárcsak tavasz lett volna...

Mindössze a gerinceken túlról hallatszott egyre magasabban az a távoli dübörgés, ami napok óta nyugtalanította már a hegyek csöndjét. Mindenki tudta: háború zaja az, ágyúk dörgése. Mindenki tudta ezt az eszével, de lelkében senki sem hitte el valójában. Hiszen olyan szép és békés volt a világ itt a hegyek alatt. A gazdag áldású törökbúza, az édes ízu alma jó jövendot ígért... az egymásra rakott hasított bükkfa felkészült már a télre. Magasak voltak a szénakazlak is, s a pajták fölött sarjútól duzzadt a hiú. Ennyi jó közepette mi rosszat várhatott volna az ember?

De ahogy a napok teltek egyre közelebbrol hallatszott az a félelmetes dörgés. Elobb csak a szíveket remegtette meg aggodalommal, aztán már az ablaküvegeket is. Már nemcsak a hegyek mögül, hanem minden felol hallatszott. Mintha egy szörnyuséges, lassú, fekete vész bekeríteni készült volna a világot. Aztán egy este megérkezett a hír: a völgy megtelt katonával, s erre tartanak... S mindaz a szép, jó, amit a természet rendje ígért s a jövendo munkáskéz, minden szempillantás alatt elszállt. Elvitte a háború.

Elhangzott 2013 augusztus 31-én a világháborús muemlékeink megkoszorúzása alkalmával.

Felolvasta: Kocsis Elod, gyülekezetünk ifis csoportjának tagja

Ady Endre: Imádság háború után

Uram, háborúból jövök én,

Mindennek vége, vége:

Békíts ki Magaddal s magammal,

Hiszen te vagy a Béke.

Nézd: tüzes daganat a szívem

S nincs, mi nyugtot adjon.

Csókolj egy csókot a szívemre,

Hogy egy kicsit loholjon.

Lecsukódtak bús szemeim

Számára a világnak,

Nincs már nekik látnivalójuk,

Csak Téged, Téged látnak.

Két rohanó lábam egykoron

Térdig gázolt a vérben

S most nézd Uram, nincs nekem lábam,

Csak térdem van, csak térdem.

Nem harcolok és nem csókolok,

Elszáradt már az ajkam

S száraz karó a két karom már,

Uram, nézz végig rajtam.

Uram, láss meg Te is engemet,

Mindennek vége, vége.

Békíts ki Magaddal s magammal,

Hiszen Te vagy a Béke.

Elhangzott 2013 augusztus 31-én a világháborús muemlékeink megkoszorúzása alkalmával.

Felolvasta: Varga Mónika asszonytestvérünk.

Özv. Zsigmond Piroska: A megemlékezés napja

Szent ez a nap,

A megemlékezés napja.

A nap aranyló sugarai

Szórják be a két kooszlopot.

Hosökre emlékezünk,

Kik érted haltak

Szent világszabadság.

A harcmezon elesettekre,

Kik hosi halált haltak

S kiontott vérük pirosra

Festette a földet.

De vajon van-e sírhant

Fejük fölött? –

Vagy bozót lepi sírjaikat?

Testük a föld alatt pihen

De lelkük fönt van

A csillagok felett.

Onnan néznek le ránk.

Csendes nyugodalmat,

Boldog feltámadást!

Elhangzott 2013 augusztus 31-én a világháborús muemlékeink megkoszorúzása alkalmával.

Felolvasta: özv. Zsigmond Piroska asszonytestvérünk,noszövetségünk tagja