Was Albert: Hagyaték / részlet

1944 októberében történt... Annak a szörnyuséges osznek az emléke véres valóság még ma is Erdély megrettent földjén, ahol magyar számára az élet útja csupán egy vékony, kifeszített szögesdrót mélységesen-mély sírgödör felett, amin mezítlábasan kell járnia annak, ki élni kíván.

A természet háborítatlan örök rendje szerint gyönyöru szép osz volt... völgyek kertjeiben pirosodott a borízu alma, koppanva hullott a dió. Szorgos kezek tördelték kóréjáról a hízott törökbúza-csöveket, s jámbor tehenecskék húzták az Isten áldásával megrakott szekereket hazafele a duloutakon... fellegnek nyoma sem volt a búzavirágkék égen. Pacsirta dalolt a magasban, akárcsak tavasz lett volna...

Mindössze a gerinceken túlról hallatszott egyre magasabban az a távoli dübörgés, ami napok óta nyugtalanította már a hegyek csöndjét. Mindenki tudta: háború zaja az, ágyúk dörgése. Mindenki tudta ezt az eszével, de lelkében senki sem hitte el valójában. Hiszen olyan szép és békés volt a világ itt a hegyek alatt. A gazdag áldású törökbúza, az édes ízu alma jó jövendot ígért... az egymásra rakott hasított bükkfa felkészült már a télre. Magasak voltak a szénakazlak is, s a pajták fölött sarjútól duzzadt a hiú. Ennyi jó közepette mi rosszat várhatott volna az ember?

De ahogy a napok teltek egyre közelebbrol hallatszott az a félelmetes dörgés. Elobb csak a szíveket remegtette meg aggodalommal, aztán már az ablaküvegeket is. Már nemcsak a hegyek mögül, hanem minden felol hallatszott. Mintha egy szörnyuséges, lassú, fekete vész bekeríteni készült volna a világot. Aztán egy este megérkezett a hír: a völgy megtelt katonával, s erre tartanak... S mindaz a szép, jó, amit a természet rendje ígért s a jövendo munkáskéz, minden szempillantás alatt elszállt. Elvitte a háború.

Elhangzott 2013 augusztus 31-én a világháborús muemlékeink megkoszorúzása alkalmával.

Felolvasta: Kocsis Elod, gyülekezetünk ifis csoportjának tagja

Ady Endre: Imádság háború után

Uram, háborúból jövök én,

Mindennek vége, vége:

Békíts ki Magaddal s magammal,

Hiszen te vagy a Béke.

Nézd: tüzes daganat a szívem

S nincs, mi nyugtot adjon.

Csókolj egy csókot a szívemre,

Hogy egy kicsit loholjon.

Lecsukódtak bús szemeim

Számára a világnak,

Nincs már nekik látnivalójuk,

Csak Téged, Téged látnak.

Két rohanó lábam egykoron

Térdig gázolt a vérben

S most nézd Uram, nincs nekem lábam,

Csak térdem van, csak térdem.

Nem harcolok és nem csókolok,

Elszáradt már az ajkam

S száraz karó a két karom már,

Uram, nézz végig rajtam.

Uram, láss meg Te is engemet,

Mindennek vége, vége.

Békíts ki Magaddal s magammal,

Hiszen Te vagy a Béke.

Elhangzott 2013 augusztus 31-én a világháborús muemlékeink megkoszorúzása alkalmával.

Felolvasta: Varga Mónika asszonytestvérünk.

Özv. Zsigmond Piroska: A megemlékezés napja

Szent ez a nap,

A megemlékezés napja.

A nap aranyló sugarai

Szórják be a két kooszlopot.

Hosökre emlékezünk,

Kik érted haltak

Szent világszabadság.

A harcmezon elesettekre,

Kik hosi halált haltak

S kiontott vérük pirosra

Festette a földet.

De vajon van-e sírhant

Fejük fölött? –

Vagy bozót lepi sírjaikat?

Testük a föld alatt pihen

De lelkük fönt van

A csillagok felett.

Onnan néznek le ránk.

Csendes nyugodalmat,

Boldog feltámadást!

Elhangzott 2013 augusztus 31-én a világháborús muemlékeink megkoszorúzása alkalmával.