Felséges, Istenem, mennyei Atyám.
Köszönöm neked, hogy Veled oszthatom meg fájdalmamat, melyet a halál árnyékának völgye hozott reám. Gondolataimban, magányomban, fájdalmamban elmerülve úgy érzem egyedül vagyok s nehéz a terhem. Kérlek emeld te is ezt a keresztet velem együtt, mert nehéz nekem úgy hordozni, hogy könnyen engedjem el szerettemet. Általad megértem, hogy bár hozzám tartozott, mégis a Tied volt.

Megköszönöm Atyám, azt is, hogy kijelentetted az örök élet valóságát, hogy ebben a hitben élhetek és így tudom: szerettem hazaérkezett Hozzád és segíts, hogy majd én is hazaérkezzek Hozzád, „hol készen vár a hely...”. Istenem „egyedüli reményem csak te vagy”, ha a „nehéz idokben elcsügged a szívem.”

A betegágy mellett állva, Uram oly sokszor éreztem gyengeségemet, azt, hogy én már nem bírom tovább. Szerettem állapota, szenvedései pedig erosítettek a kitartásra, mert amíg szíve dobbant, szüksége volt rám. Sokszor belefáradtam, mert talán túl nagy volt a teher. Most is ugyan úgy érzek, de ez már nem a betegség elhordozásának a terhe, hanem a gyász sötétsége. Most az bánt, hogy nem láthatom, nem érezhetem... de köszönöm, hogy emlékeimben mégis ott találom életét, szavait, kézmozdulatait, körülöttem ott vannak munkásságának eredményei. Itt van emlékeimben a közös utunk.

Uram, Királyom, élo Krisztusom. Tudom egyedül igazán csak Te érted meg  szomorúságomat, könnyeimet s már is érzem azt, hogy gyászomban simogat átszegezett áldó kezed. Köszönöm hitemet, amely megtartott a nehéz idokben, kérlek erosíts ezután is, hogy elmondhassam a 23. Zsoltár szavait: „ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert Te velem vagy.”

Istenem, Jézusért erosíts, vigasztalj és hallgass meg engem.  Ámen.