Community Church

Gyülekezet
Tartalomjegyzék
Gyülekezet
Épületeink
Szolgálati alkalmak
Minden oldal

2018 április 18 MAGYARÓ PÜSPÖKI GENERÁLIS VIZITÁCIÓ

Ímé, napok jőnek, azt mondja az Úr Isten, és éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után.
És vándorolni fognak tengertől tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, de nem találják meg.

Azon a napon elepednek a deli szűzek, meg az ifjak is, a szomjúság miatt! ÁMOS 8,11-13



A GENERÁLIS BIZOTTSÁG TAGJAIT a falu bejáratánál fogadtuk, ahol jelen volt az egyházmegye képviselete: NT. SZÁSZ ATTILA, körtvélyfái lelkipásztor, egyházmegyénk esperese és BOZSOKI ZOLTÁN egyházmegyénk főgondnoka, valamint a helyi magyarói vezetőség, TAKÁCS ALBERT lelkipásztor, presbiterek, ifiseink.












A templomnál a gyülekezet fogadta a bizottságot, Takács Malvin lelkipásztor, gyülekezeti tagok, ifisek és gyerekek népviseletbe öltözve. Legfőbb kincsünket adtuk ajándékba: magyarói varrottasba öltöztetett családi bibliát és egy egy igelappal köszöntöttük a bizottság többi tagjait. Takács Malvin lelkész igei köszöntése a Filippi levél 4,4-7 :
Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!

A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!

Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.

És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.












A köszöntések után, a régi énekeskönyvünk 244. énekét énekeltük el ott közösen: TE BENNED BÍZTUNK ELEJÉTŐL FOGVA.








Ez után a bizottság bibliaórán vett részt, melyet Takács Albert lelkipásztor tartott, majd végezte ellenőrző munkáját. A nap folyamán látogatást tett a polgármesteri hivatalnál és meglátogatta a Palkó Attila Általános Iskola épületét, ahol találkozott a vezetőséggel, valamint többi egyházi épületeinket.




Du. 4 órától találkozott a bizottság a különböző generációs csoportokkal: asszonyokkal, ifisekkel, vallásórásokkal és presbiterekkel. Elbeszélgetésük célja, megismerni a közösséget, a mindennapokat, örömöket és nehézségeket, az egyházi munkát, szolgálatokat. A beszélgetések rendjén megelégedéssel voltak jelen a bizottság tagjai.



Este 6 órakor istentisztelet keretében igét hirdetett Ft. Kántor Csaba, püspökhelyettes lelkipásztor, parajdi lelkipásztor, esperes, az ÁMOS 8, 11-13 alapján:

Ímé, napok jőnek, azt mondja az Úr Isten, és éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után.
És vándorolni fognak tengertől tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, de nem találják meg.

Azon a napon elepednek a deli szűzek, meg az ifjak is, a szomjúság miatt! ÁMOS 8,11-13



A bizottság beszámolója után az ünnepi bizonyságtételeket hallhattuk: kórusunk két éneket énekelt, gyermekzenekarunk Virginás Árpád és Takács Delinke énekét kísérte, valamint AZ ESTI HARANGSZÓ című zeneművet adta elő, azután ifiseink és vallásórásaink bizonyságtétele következett.

Mindenekért legyen hála, és Isten nevére térjen dicséret és dicsőség.