Fatemplom állott az 1300-as évek elején Magyarón, melynek papját 1325-ben Johannes sacerdos de Munuro néven említik a feljegyzések. Szászok is lakták, erre utal még a reformáció előtti temploma, melynek falán a meszelés alatt freskók is találhatóak. Ma ezek nem láthatóak, mert ennek helyére épült a Losonczi Tamás akkori földbirtokos anyagi támogatásával az új kőtemplom, a falu egyik legrégibb műemléke. A reformáció kálvini irányzata az 1560-as években érezteti hatását Magyarón, melynek egyik legjelentősebb művelodéstörténeti eseménye az anyanyelvi írásbeliség megteremtése. 1587-ben lelkésze Paxi /Paksi/ János prédikátor. A háborúban elrekvirált harangok helyébe a gyülekezet öneroből az 1970-es években újat öntetett. Az évek során 13 önálló, megválasztott lelkészről van tudomásunk: Paxi János prédikátor (1587 – ), Pataki István (1787-1805), Ercsei József (1805 – 1807), Gellner Sámuel (1807 – 1819), Molnár György (1819 – 1825), Albert György (1825 – 1860), Albert János (1861 – 1885), Lénárt József (1886 – 1917), Kis Lajos esperes (1914 -1944), Vajda Domokos (1946 – 1964), Nemes Árpád (1966 – 1981), Vinczellér Gábor (1981 – 2011), Takács Albert (2011 – mind a mai napig, Takács Malvin, 2018 május).

A templom kriptájában van eltemetve Alia Mária. Alia Mária Kemény Sámuel akkori főispán és idevaló földbirtokos felesége, aki Bonyhán halt meg 1660-ban és a háborús idők miatt 1661 május 8-án temettetett el a magyarói templomba. Alia Mária Alia Sámuel és Lorántffy Kata leánya volt, akit I. Rákoczi György fejedelem és felesége Lorántffy Zsuzsanna neveltek fel.

Az évszázadok folyamán többször is javíttatott. Ma teljes méltóságában, szentségében hirdeti Isten kegyelmét, hűségét és gondviselését keresztény népe, így a magyarói református egyháztagok felé is.

Idézet a HÍRVÍVŐ 2007-03-02 számából:

Mentővár, amely valóban végvár

a magyarói református templom 2007

"Gondolatok a templomban

Van valami megnyugtató ebben a faluban, valami olyan érzés, mint az evangéliumban feljegyzett megdicsőülés hegyi csoda átélése, mintha bennünk is megszólalna Péter visszhangos felkiáltása: „Uram, jó nekünk itt lennünk” (Mt 17,4). Itt még mindig érződik és látszik a templomok élő fontossága és jelentősége a közösség életében. A harang hív és figyelmeztet, a zsoltár szól és erősít, az imádság tisztít és gazdagít, hallgatják az igét, javítják a templomot, építik a gyülekezeti házat – az élet természetes öröme érződik.

Közben – minden korosztályból lévő – presbiterek szemébe nézve, kezd megfejtődni a megnyugtató titok: van itt még erő, mert nem hagyják magukat. Tompa László verssora jut eszembe:

„Itt fognak állni, öröké, - hogy Imre szorítja

Áron pedig … Áron nem hagyja magát!” (Lófürösztés).

Az előző évi őszi generális vizitáció alkalmával hangzott el, íródott le, hogy a hegyek szorítása közül kiszabadult vén erdélyi folyó, a Maros két oldalán évszázadok óta erős magyar bástyaként állt Disznajó és Magyaró. Egykor védelmi várak álltak itt, mára már csak a templom maradt és a templomos gyülekezet, de lelki várként áll itt őrállóul ezer magyar ember.

Valahol a vakolat alatt megbúvó hétszáz éves sekrestye ajtó, az égetett mésszel összerakott kőfal látványa biztat, erősít a végvár református faluban. Felnézünk a villámsújtotta, majd 1825-ben újraépített toronyra, és megnyugtató képként jelenik meg a múlt: századokon át erős gyülekezet élt itt. Meg kell, meg lehet, meg fognak maradni!

Az úrasztalán felső-marosmenti piros-kék keresztszemes, magyarói varrottason az 1Kor 13,13 idézete olvasható: „most ezért megmarad a hit, remény és szeretet, ezek közül pedig legnagyobb a szeretet”. Otthonra talált korinthusi levélrészlet egy erdélyi színes hímzésen, magyarói úrasztali terítőn. Nemzet és hit, múlt és jelen, tiszta népművészeti érték és jövőt ígérő igei üzenet találkozik a templom közepén.

A magyarói református templom szószékén az erdélyi református egyház püspöke felteszi a kérdést: mi lehet itt a megmaradás esélye? A válasz állandó jelenlétében, sajátos magyarói piros-kék színben szólal meg: hit, remény és szeretet. Így legyen.

PRESBITÉRIUM

A Magyarói Református Egyházközség vezetősége:

Lelkipásztorok:
Takács Albert, Takács Malvin

Presbitérium tagjai:
Zsigmond György István kurátor, számadógondnok
Vajda Zoltán, Gombkötő Mihály, Vajda István, Vajda András,Ifj.Fodor András, Virginás Sándor, Szász István, Ifj. Vajda H. András, Ifj. Kocsis János Miklós, Zsigmond Dezső, Székely Zoltán, Varga András, Dali Loránd, ifj. Kocsis István, ifj. Molnár Sándor, Zsigmond József, Pál János, Lovász Mihály presbiterek

Kántor: Szabó Szidónia

Harangozó: Virginás Piroska

Céljaink

A 23 Zsoltár igéinek megtapasztalása a mindenkori ember számára, aki Krisztus nevébe keresztelkedett meg, tudatni és átérezni a Úr pásztorkodását, Isten, mennyei Atyánk gondviselő szeretetét, aki által a halál árnyékának völgye sem tökéletes pusztulás, nem megsemmisülés, hanem Krisztussal való együtt járás, valamint a templomi közösség , mint gyülekezet, ahol teremtő Istenünkkel együtt, gyerek, fiatal, középkorú, idős, beteg és egészséges, örvendező és gyászoló, reménytelen és bizakodó, hitben élő és kételkedő mind helyet kap, tehát az együttlét fontossága, mely formál, alakít, megerősít, konfirmál, megértet és tisztít a Szentlélek által a mindennapok küzdelmeire és a keresztjeink hordozására.

Kívánjuk, hogy ez ősi templom falai között mindenki nyugalmat találjon lelkének.

Ezért olvassuk el a 23 Zsoltárt:
Dávid zsoltára.

Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön nyugtat engem, és csendes vizekhez terelget engem. Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az o nevéért. Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy, a te vessződ és botod, azok vigasztalnak engem. Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt. Elárasztod fejem olajjal, csordultig van a poharam. Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.

Előző - Következő >>