„A Maros völgyén fölfelé eltunik a hegyoldalról a szolotoke, a terekrol a dinnyés. Szászrégenen felül pedig már a havasi éghajlat kezdodik. Hosszú zordon tél, mely a tavaszt átugorva rendesen nyárba szökken át.” A magyaróiak ruházata is a havasi éghajlatnak és környezetnek megfeleloen alakult és orzodött meg szinte napjainkig. A havason legelo juhok a téli és felso, a Maros partján termo és hófehérre ázó kender biztosította a legrégebbi idoktol a nyári és az alsó fehérnemut. A század eleji vasútépítésig jóformán kevés változtatással orizték a Székelyföld határán megmaradt egykori jobbágyviseletet. Bár fokormányszéki rendelettel betiltják a szoros bocskor viseletét, ennek ellenére még az elso világháború után is hordták, éppen úgy, mint a kieresztett inget vagy a dészu, mely magyar nyelvterületen ilyen sokáig csak a csángó vidékeken maradt fenn.
A férfiaknál a bo ujjú, gallér nélküli, elol kivágott, galanddal összekötött vászoning, melyet tüszovel leszorítva kieresztve viseltek. ... csak egy tenyérnyivel látszhatott ki az ujjas alól. A tüszot nyáron az ing alatt hordták, s télen csak az eleje látszott ki az ujjas nyílásánál. Ehhez nyáron  szöszvászon gatyát vettek.

Az öregek még az 1920-as években (az 1860–70-ben születettek) körhajat viseltek, s arra nagy karimájú kürtokalapot tettek. Télen fekete báránybor sapkát, a régieké burkusabb volt, a fiataloknak már apróbb szorut készítettek a szucsök. A régi öregek nyáron gatyába mentek s mezítláb, ma a halálos gatyák és ingek orzik a régi 60-70 év elotti ingek, gatyák emlékét.

Magyarón az adatközlok emlékezetében még úgy él, hogy a régi öregek jóformán teljes egészében a házilag termelt kender és tenyésztett juh gyapjából, borébol, disznó és borjú borébol tetotol talpig felöltözhettek.
Házi kender- vagy szöszvászonból szabta a ház asszonynépe a férfiak egyenes szabású ingét, gatyáját. Télen a kieresztett ingre széles bordészut kötöttek, nyáron az inga alatt viselték, úgy szellosebb volt. Erre még csepuvászon gujbit is vettek. Zsinór nélküli fehér harisnyát is házilag, de többnyire a férfiak készítették. Régen a fehér ujjassal együtt csak télen s osszel tavasszal viselték. Nyáron kender, majd elegyes vászon gatyába jártak, erre vették a fehér oldalt gombolós mejrevalót, s nagy hidegben vagy ünnepnapon a szürke vagy fekete ványolatlan posztóból szabott, idovel kék gyapjúfonallal behányt szokmányt. Lábukra nyáron lengetég szöszvászon, télen fehér harisnyaposztóból lábujj és borító kapcát csavartak, és arra kötötték a házilag készített szorös, majd tímárbor bocskort. Csizmára vagy éppen bakancsra csak az udvarbírónak futotta.
A jobbágyfelszabadulás után fokozatosan ünnepnapra a módosabbak felteszik a vásárolt magas teteju, széles karimájú kürtokalapot..., és felhúzzák a csaknem térdig éro, lágyszárú kordován csizmát. A hétköznapi oldalt gombolós mellrevaló mellett, aki tehette félfülpösi, elöl nyitott cifra mellrevalót is készíttetett. Az idosök tovább hordják a körhajat.

Az elso világháborút járt fiatalok már mejjesinget vettek. A gazdagon hímzett ingdarabokat már varrónéhoz „gépre vitték s az rakott cakkent a mejjibe”. Az ellenzos, zsebes kék posztós fehér harisnyát is már szabó készítette a testhez álló, pitykés kék posztó mellény és ujjassal egyetemben.

Az elso világháború után a kendervászon inget már csak a havasi munkánál viselték, otthon gyapottas, ünnepelni meg éppen házi gyolcs, gazdagon hímzett mejjesingben ünnepeltek, amelyet elöl beturtek, s hátul farszélességben összevasalva ráncba szedtek. Általánossá vált s fényes pikkelygombokkal díszített kék lájbi és ujjas, s a harisnyán feltunik a kék vitézkötés, s a piros és kék posztóval díszített egy, majd két zseb .

A század eleji vasútépítés után már nemcsak a Maros vize kapcsolta össze a magyaróiakat a távolabbi vidékekkel. Állítólag a magyar nótákkal is akkor kezdett a falu népe megismerkedni. Akkor a sor alá készülo legények már elöl beturik az inget, s ehhez mérten szukebb ellenzás harisnyát, részben kemény, bükkfaszárú csizmába húzták, részben a bakancs szárára ráeresztették. Egyenes szabású, elöl nagy pitykegombbal záródó kék lájbi és szabad ujjasra már az egészfülpösi cifra mejrevalót vették. A reguták fo ékessége 1910-ben a gazdagon feldíszített segesvári kalap.

Magyarón a legrégebbi öltözetdarabok a havasoló, erdolo férfiaknál maradtak fönn. Mert mi védhetett jobban a téli fagy, a tavaszi, kezet és lábat fagyasztó szél ellen a borjú és birka borénél s a házi szövésu, jó meleg ványolt posztónál. Így aztán jellegzetes erdolo, havasoló, tutajozó ruhadarab lett az egykoron általánosan hordott szorös bocskor, amelynek viseletét már az 1770-es törvényrendelet eltiltotta.

A szorbocskor és a karmantyú mellett jellegzetes erdolo, havasoló ruhadarab a posztókesztyu. Ezt házi posztóból zsinórral a nyakba kötve vagy a talpalóhoz hasonlóan posztószéllel viselték, s mikor a havason vagy a tutajon a kezük megfázott, belé dugták. Dolgozni nem lehetett kesztyuvel, csak melegítették benne a kezüket.

A szöszvászonból készült gujbit is legtovább a havason használták. Házi, négynyüstös vászonból egyenesen szabták, s a nyakát fazék mentén vágták ki, s elöl egyenesen bevágták, a nyakát elobb galanddal, majd gombbal zárták. Hosszú egyenes ujja valamivel hosszabb volt az ing s valamivel rövidebb az ujjas ujjánál. Ha baleset történt, ami az erdolésnél nem volt ritkaság, hordágynak is használták. Két fára ráhúzták, s a beteget úgy tették rá. Egyszeru keleti szabása szerint a legrégebbi vászon ruhadarabok közül való.

A 30-as évek végén konfirmálásra, aki csak tehette a testhez álló harisnyához csillogó pitykegombokkal ékesített kék lájbit és ujjast csináltatott, zsebérol nem hiányozhatott viselojének neve és az évszám sem. A módosabbja még gazdagon díszített egészfülpösi mejrevalót is varratott a helybeli szucsökkel.


A 30-as évek elején hétköznapon a legények és a fiatal házasemberek fél ványoltas posztóból vitézkötéses egész rend ruhát csináltatnak. Ehhez már priccsesnadrág, lájbi, kicsi és nagyujjas talál.

A 30-as évek végén megjelenik a zöld kalap és a nagyobb karimájú fekete kalapokon jobb oldalt viselt bokréta átkerül a baloldalra. Az idosebbek kipödört bajuszát felváltja a nyírott bajusz, majd a teljesen borotvált arc. Ebben az idoben a legények nyáron kihajtott nyakú hímzett ingben hajtókás fehér, vagy tejszínbarnás porcelán nadrágban  ünnepeltek. Ehhez a bo pantallóhoz még felvették a pitykés kék lajbit, ujjast esos, huvös idoben, de a csizmát vagy bakancsot már bokszcipo majd szandál váltotta föl
A 40-es évek elején rövid idore újra felveszik a hímzéses mejjesingeket, a kék zsinóros fehér harisnyát és keményszárú bokszcsizmát. A kék lájbira és kicsi ujjasra az egészfülpösi mejrevalót vagy a kék bársony hajtókás nagyujjast.

A második világháború után, de különösen a 60-as évek után a tanuló, majd városba ingázó fiatalság természetszeruen áttért a könnyebben kezelheto és eloállítható városi öltözetdarabokra. A középkorúak, de különösen az öregek máig (1977) ragaszkodnak az o fiatalkorukban viselt háziszottes ruhadarabokhoz.

SZentimrei Judit: Felso-Maros menti magyar népviselet / Magyaró/ részlet/